90 napos diéta PDF Nyomtatás E-mail
Olvasóink értékelése: / 0
ElégtelenKitűnő 
Írta: ...   
2010. október 18. hétfő, 12:02

Ez a fogyókúra megváltoztatja a szervezet működését, így garantálja, hogy súlyunk nem növekszik újra. A diéta 90 napig tart. Bár első olvasatra kicsit bonyolultnak tűnhet ez az étrend, de egy hét után már hozzá is szokunk.



alt

A négynapos szakaszokból álló diéta során protein, keményítő, szénhidrát és gyümölcsnapok váltakoznak. A sorrendet nem szabad megváltoztatni. Fontos, hogy az étrendben semmit sem szabad átugorni. A diéta alatt havonta egyszer víznapot kell tartani, amely a gyümölcsnap után következik. Ekkor egész nap csak vizet fogyaszthatunk, majd a fehérje nappal folytatjuk. Kávét és teát bármennyit ihatunk, de szigorúan tej és cukor nélkül. A diéta befejése után ugyanúgy ehetünk, mint korábban, egy feltétellel: a reggeli még 90 napig csak gyümölcs lehet. Ha ebben a 90 napban még 3 kilót leadunk, akkor biztosak lehetünk abban, hogy megváltozott szervezetünk működése.


Mi a lényege ennek a diétának?


A testkontroll követői szerint a különböző ételfajták lebontásához különböző emésztőnedvekre van szükség. Ami az egyik ételféleség emésztéshez alkalmas, az nem feltétlenül jó a másikhoz is. Például a fehérje (mindenféle hús, hal, tojás, tej, sajt, túró...) lebontása savas emésztőnedvek jelenlétében megy végbe. A gyomor, ha étel kerül bele, mindig az éppen szükséges összetételű és kémhatású gyomornedvet választja ki. Hagyományos étkezési szokásaink szerint jóformán mindig olyan ételek kerülnek össze, melyek egymással ellentétes kémhatású gyomornedveket igényelnek, így semlegesítik egymást. Pl. hús-krumpli, hal-rizs, csirke-főtt tészta, tojás-piritós, sajt-kenyér, tej-kifli.


Az ételek megfelelő társításának elve kimondja, hogy a szénhidrátot (a keményítő is az!) tartalmazó ételt nem szabad együtt fogyasztani a fehérjékkel. A proteinről, fehérjékről tudjuk, hogy az álltati eredetű ételeket érjük rajta: húsok, sajtok, tej. A nagyobb problémát az okozza, hogy mi a különbség a keményítő és a szénhidrát között.
A szénhidrát egyszerű, a keményítő összetett cukor.
Keményítő az összes zöldség, a burgonya.
Szénhidrát a tésztafélék, a rizs, a cukor, a csoki, az aszalt gyümölcsök és valamennyi üdítő.
Fontos tudni, hogy a zöldségek emésztése nem igényel sajátos emésztőnedveket, semleges, savas és lúgos közegben egyaránt lebontódnak. A gomba és a hagyma is semleges.



REGGELI - minden napra:
Minden reggeli ugyanaz: egy kevés gyümölcs, két alma, körte, barack, vagy egy marék apró gyümölcs, eper, málna, szőlő, cseresznye....... stb.
Fontos, hogy az utolsó gyümölcsevés után 1 óra teljen el az ebédelés előtt.


1. nap FEHÉRJE NAP:


Tejet, sajtot csak ezen a napon szabad enni.
Ebéd: 3 szelet (20 dkg) főtt, vagy sült hús, hozzá egy szelet kenyér. Hús helyett fogyaszthatunk 3 tojást, sütve vagy főzve, vagy a hússal megegyező mennyiségű sajtot.
Salátát - olaj nélkül - korlátlan mennyiségben ehetünk. Ebéd után 2 dl tészta nélküli levest igyunk.

Vacsora: ugyan az, mint az ebéd, de leves nélkül. Ügyeljünk arra, hogy ugyanazt, és ugyanannyit együnk mint ebédre ettünk. Tehát ha húst ebédeltünk, akkor húst vacsorázzunk, vagy ha tojást, akkor tojás legyen a vacsora is.


2. nap KEMÉNYÍTŐ NAP:


Ebéd: Bármilyen zöldségféle (bab, borsó, zöldbab, lencse, sárgarépa, burgonya) főzve. Ételízesítőt, sót, paradicsomszószt vagy főtt paradicsomot használhatunk. Egy szelet kenyér és saláta ízlés szerint. Ebéd utánl salátát bármennyit fogyaszthatunk.

Vacsora: ugyanaz, mint az ebéd, de harmadával kevesebb mennyiségben.


3. nap SZÉNHIDRÁT NAP:


Ebéd:
főtt tészta fűszerezve, például spagetti szósszal, vagy bármilyen sós sütemény (pogácsa). Tévedés ne essék, tilos a spagettira sajtot szórni!!!

Vacsora:
Két kisebb szelet torta, esetleg 3 adag fagyi és kötelezően 1 szelet (3 kocka) főzőcsokoládé.

4. nap GYÜMÖLCSNAP:


Egész nap, bármilyen gyümölcs (gyümölcslé) bármilyen mennyiségben.


Energia-felhasználási kalkulátor >>>

BMI kalkulátor >>>

GI és kalória táblázat >>>

Napi energiaszükséglet kalkulátor >>>

Hozzászólások
Hozzáadás Keresés
Hozzászólás
Név:
Email:
 
Tárgy:
 
Gépelje be a képen látható karaktereket.
 
Energia-felhasználási kalkulátor

Kalkulátorunk segítségével kiszámíthatja, hogy az egyes mozgásformák segítségével mennyi energiát használ fel x idő alatt.

Tovább »
Napi energiaszükséglet kalkulátor
Ellenőrizze, mennyi a korának, nemének és magasságának megfelelő napi energiaszükséglete!
BMI kalkulátor

Mennyi a testtömeg-indexe? Megfelelő, vagy van mit változtatni az étrendjén? Ellenőrizze!

Tovább »
GI és Kalória táblázat

A Glikémiás index megmutatja, milyen gyorsan szívódik fel az adott élelmiszer szénhidrát tartalma a szervezetben. Az alacsony GI értékű ételek telítettséggel töltenek el, és hosszú távon könnyedén fogyhatunk velük,
míg a magasak farkaséhséget okoznak.

Tovább »
Képeslapküldés

Lepje meg szeretteit egy
szép képeslappal!

Tovább »

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Népszerű

2013.01.09.
Kép

A bájos Nina Dobrev a Vámpírnaplók című sorozat főhősnőjeként lett egy csapásra világhírű, s vélhetően nők milliói cserélnének...   Tovább »
2013.12.01.
Kép

Szűnni nem akaró köhögés keseríti meg az életét? Nehezen múlik a torokfájása és nem segítenek a patikában kapható szopogatós...   Tovább »
2013.12.01.
Kép

Noha a meteorológusok szerint már csak néhány napot kell várni az idei első hószállingózásra, az otthonainkba egy kis segítséggel...   Tovább »
2012.06.20.
Kép

Egy régi legenda szerint az igazgyöngy a hűség ékköve, amely csökkenti a nő vágyát, s ezáltal a mások iránt érzett vágyát. ...   Tovább »

Korábbi

2012.06.27.
Kép

Nyáron ünnepli a 77. születésnapját Donald Sutherland, akit a nagyközönség annak idején A Piszkos tizenkettő, majd a Kelly hősei című ...   Tovább »
2011.12.08.
Kép

Ian Somerhalder karrierje érdekesen alakul, hiszen a szép vonásokkal megáldott, modellként befutott fiatalember olyan szerepben lett...   Tovább »
2011.03.14.
Kép

Az írek nemzeti kincse Eithne Patricia Ní Bhraonáin néven született az ország észak-nyugati részén, Donegal megyében. Az Orinoco Flow...   Tovább »
2011.04.26.
Kép

Első televíziós fellépése óta - nem véletlenül - Freddie Mercuryhez hasonlítják elementáris erősségű, kristálytiszta hangját. Tabáni...   Tovább »
2011.03.29.
Kép

Robert a nem túl távoli 1986-ban jött világra Londonban, májusban tölti be a 25-öt. Már 15 évesen csatlakozott egy amatőr...   Tovább »