A pohár formájától is függ, milyen ütemben isszuk az alkoholt PDF Nyomtatás E-mail
Olvasóink értékelése: / 0
ElégtelenKitűnő 
Írta: MTI   
2012. szeptember 03. hétfő, 12:56

A pohár formájától is függ, hogy milyen ütemben isszuk meg belőle a sört - állapították meg a Bristoli Egyetem kísérleti pszichológusai, akik a témában készült tanulmányukat a PLoS ONE című tudományos folyóiratban ismertették.


Angela Attwood és kutatócsoportja 159 felnőtt férfit és nőt vont be a kísérletbe. A résztvevőket filmre vették, miközben vagy sört, vagy alkoholmentes üdítőitalt kaptak különböző formájú poharakban. A 3 deciliteres poharak, melyekben a sört és az üdítőt kapták a kísérleti alanyok, vagy egyenes falúak voltak, vagy gömbölydedek. Az üdítőitalok esetében nem volt különbség az ital elfogyasztásának időtartamában, az egyenes falú és a gömbölyű falú poharakat is körülbelül 7 perc alatt ürítették ki az önkéntesek.

A sör esetében azonban más volt a helyzet. A gömbölyű poharakból ebben az esetben is körülbelül hét perc alatt fogyott el az ital, ám az egyenes falú poharakból átlagosan 11 percen át kortyolgatták sörüket a résztvevők. A kutatók feltételezik, hogy alkoholos italnál valamiféle ütemezést szabunk meg magunknak arra, hogy milyen gyorsan fogyjon el az előttünk lévő adag, és ezt az ütemezést könnyebb egyenes falú pohár esetében kivitelezni, mert könnyebb megbecsülni az ital mennyiségét.

Elképzelésüket számítógépes teszttel is ellenőrizték, amelyben a képernyőn megjelenített pohár italról kellett a résztvevőknek eldönteniük, hogy az kevesebb vagy több-e a felénél. Úgy találták, hogy a gömbölyű poharak esetében jóval többet tévedtek becslésükkel az önkéntesek, mint az egyenes falú poharak esetében. Mivel a kísérletben csak egy pohár ital elfogyasztását követték nyomon, arra nem adnak választ az eredmények, hogy egy hosszabb társasági esemény, parti alatt milyen hatása lehet a pohár formájának az alkoholfogyasztás ütemére.

Attwood mindenesetre azt javasolja, hogy a pubok cseréljék ki poharaikat az egészségesebb italozás érdekében, hogy ezzel "visszaadják az embereknek a kontrollt" - idézte a BBC hírszolgálata.

Hozzászólások
Hozzáadás Keresés
Hozzászólás
Név:
Email:
 
Tárgy:
 
Gépelje be a képen látható karaktereket.
 
Képeslapküldés

Lepje meg szeretteit egy
szép képeslappal!

Tovább »

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Népszerű

2013.01.09.
Kép

A bájos Nina Dobrev a Vámpírnaplók című sorozat főhősnőjeként lett egy csapásra világhírű, s vélhetően nők milliói cserélnének...   Tovább »
2013.12.01.
Kép

Szűnni nem akaró köhögés keseríti meg az életét? Nehezen múlik a torokfájása és nem segítenek a patikában kapható szopogatós...   Tovább »
2013.12.01.
Kép

Noha a meteorológusok szerint már csak néhány napot kell várni az idei első hószállingózásra, az otthonainkba egy kis segítséggel...   Tovább »
2012.06.20.
Kép

Egy régi legenda szerint az igazgyöngy a hűség ékköve, amely csökkenti a nő vágyát, s ezáltal a mások iránt érzett vágyát. ...   Tovább »

Korábbi

2011.03.02.
Kép

Rékasi Károly színművésszel kihívást jelentő szerepekről, átlényegülésről, neves tanítókról, útravalóról, próbákról, és az...   Tovább »
2011.07.29.
Kép

Angelina Jolie-t lehet szeretni, lehet őt nem kedvelni, de az vitathatatlan, hogy nem mindennapi jelenség. Vérbeli nőstény, akinek határozott...   Tovább »
2011.03.01.
Kép

A brit színész jó ideig élte az ismert, de sztárnak nem nevezhető színészek nyugalmas életét. A legújabb Bondként azonban személye...   Tovább »
2011.10.20.
Kép

Ki hinné, hogy a csodálatos Monica már 47 éves? Az olasz lány modellként kezdte, majd színészi pályára lépett, így ismerhette meg a...   Tovább »
2010.10.06.
Kép

Simon Bakerrel hetente találkozhatunk a képernyőn. De vigyázat! A mentalista természetfeletti tulajdonságokkal rendelkezik! Nem mindegy ...   Tovább »