A könyvek elhitetik velünk, hogy mi is a kalandok részesei vagyunk Nyomtatás
Olvasóink értékelése: / 0
ElégtelenKitűnő 
Írta: Morvai Fruzsina   
2014. február 03. hétfő, 21:08

A fantasy, mint műfaj egyre népszerűbb mind a fiatalok, mind az idősebbek körében: tündérek, boszorkányok, angyalok, óriások és törpék kalandjairól olvashatunk misztikus köntösbe bugyolálva. De vajon miben rejlik e műfaj népszerűsége? Mitől lesz egy történet szerethető? Mit kell tennie egy magyar írónak ahhoz, hogy az amerikai bestseller írók nyomába eredjen?

Morvai Fruzsina A. O. Estherrel, az Összetört glóriák írónőjével beszélgetett.

Összetört glóriák

– Mind a négy könyvedet olvastam, és nagyon hamar arra a véleményre jutottam, hogy az amerikaiak (bár sok kedvencem van közöttük), nem jobbak nálunk. Szerinted mi, magyarok felvehetjük velük a versenyt?

– Azt gondolom, kis hazánk bővelkedik a tehetséges emberekben. Ne csak az írókra gondolj, hanem az orvosainkra, a fizikusainkra, a tudósainkra, a mérnökeinkre. A magyar egy rendkívül kreatív nép, csak az amerikaiakhoz képest (irodalmi téren) hatalmas hátránnyal indulunk, hiszen hiába egyedülállóan színes az anyanyelvünk, rajtunk kívül senki nem beszéli, míg az angol világnyelv. Itthon ritka az a sikertörténet, ami odaát mindennapos, és az íróink nem sűrűn szerepelnek a nyugati bestseller listákon. Itt nincs kolbászból a kerítés, és a siker nem jön egycsapásra, mint a tündérmesékben. Ha valaki el akar valamit érni, nagyon keményen kell dolgoznia érte, és elszántan hinni a sikerben. Nem szabad meginogni, hiszen ahogy Arnold Schwarzenegger is számtalanszor elmondta, a „lehetetlen” csak azt jelenti, hogy valakinek nem sikerült valami... valami, ami meglehet, éppenséggel ránk vár. Szóval, visszatérve a kérdésedre, igen, hiszem, hogy felvehetjük a versenyt a nemzetközileg elismert írókkal.

– Ezek szerint számolsz a nemzetközi sikerrel?
– Mindennél jobban vágyom rá, és mindent megteszek azért, hogy elérjem

– Szerinted miért szeretik az emberek a nem evilági történeteket? Miért olyan népszerűek a fantasy és sci-fi regények?
– Talán azért, mert ezek merőben más környezetben játszódnak, mint amiben az olvasók élnek, így valódi kikapcsolódást, különleges élményt nyújtanak. Hiszen ki ne szeretne varázslatos tájakról és eget rengető szerelmekről olvasni? Ki ne vágyna kalandos utazásokra és misztikus világokra? Az emberek fáradtak. Végig dolgozzák / tanulják a napjaikat, aztán otthon várja őket a háztartás/tanulás, és mire az ágyba zuhannak, azt sem tudják, hogy hívják őket. A hétköznapok szürkesége, a hajszolt életmód mindenkit kimerít, ám egy jó könyv olyan, akár egy hatalmas energiabomba. Ha az olvasó a lelkének tetsző történetet választ, feltöltődik tőle. A könyvek elhitetik velünk, hogy mi is a kalandok részesei vagyunk: a szereplőkkel együtt élünk és lélegzünk napokon, akár heteken át. Átvitt értelemben tehát mi is velük utazunk ezekbe a különös világokba, és az ott átélt érzelmektől mi is gazdagabbak leszünk.

– Nagy népszerűségnek örvend az angyalokról szóló Összetört glóriák című sorozatod. De gondolkodsz-e más műfajban is? Megtudhatunk valamit a 2014-es terveidről?
– A fantasy világa örök szívszerelmem, ettől nem szeretnék komolyabban eltávolodni, de a következő regényem műfaját inkább sci-finek mondanám...
Ezen túl 2014-ben szeretném folytatni az Összetört glóriákat, az ötödik kötettel, aztán egy vikinges könyvet szeretnék írni, és ha belefér, egy újabb angyalos regényt. Egyszóval komoly terveim vannak, remélem, sikerül mindet megvalósítanom.

A.O.Esther– Az Összetört glóriák kötetről kötetre „komolyabb” lesz, ha érted, mire gondolok. Ez egy tudatos törekvés a részedről, vagy kezdő íróként egyre jobban belemelegedtél az írásba, ezért alakultak így a köteteid?
– Mindkét állítás igaz, hiszen az Elveszett lelkek volt életem első regénye, ahogy mondani szokták „írói” zsenge, már amennyiben 450 oldal annak nevezhető, és minden következő kötettel, amik szintúgy 450-500 oldalasak, egyre jobban és jobban megerősödtem. Míg az első kötetnél csak egy szálon futott a cselekményem, a folytatásban már 2-3 szálat is kézben tudtam tartani, és több helyszínt, több idősíkot is meg tudtam mutatni. Az első kötetben 3-4 főszereplőm volt, a folytatásban pedig legalább 10-12 szereplőt mozgatok és beszéltetek folyamatosan, szóval valóban sokat fejlődtem az első rész óta. Ugyanakkor az Elveszett lelkek a kiinduló pont, ami felvázolta az alapszituációt: megmutatta az általam teremtett világot a főszereplőimmel, és elindított egy alapkonfliktust. A Földre érkezik egy fiatal angyallány, hogy felkutassa azokat a lelkeket, akik a test halála után nem térnek meg a mennyországba.

– Bár úgy látom, masszív rajongótáborod van, az első kötet kapcsán mégis kaptál egy kis hideget is. Pontosabban a főhősnőd, Sophiel. Mit kifogásoltak benne?
– Sophiel egy fiatal angyallány, ehhez mérten tiszta lelkű, és bizonyos értelemben naiv. Nem úgy, mint egy földi lány, aki buta, sokkal inkább úgy, mint egy angyal, aki halandó testet kapott, és hosszú évek helyett néhány óra alatt kell megtapasztalnia, milyen is a bőrén érezni az esőcseppeket vagy a háborús sérüléseket, milyen érzés félni, elviselni a fájdalmat, a gyászt, milyen kételkedni, vagy éppen vonzódni valakihez. A karaktere tehát magában hordozza a válaszokat mindazokra a kérdésekre, amik felmerülhetnek az olvasókban, ugyanakkor azt látom, hogy a második kötettől kezdve azok is megkedvelték, akik az elején nem szimpatizáltak vele. Sophiel nagyon sokat fejlődik a négy kötet során: félénk angyallányból kitűnő harcos, érző szívű, szerelmes nő, hűséges társ és barát lesz. Az egyik könyves blogger úgy fogalmazott „eddig egyetlen hősnőnél sem láttam ilyen mértékű fejlődést, ami lassan, de fokozatosan történt meg”. (Az idézet Annie mindenes blogjából származik – a szerk.)

– Elijaht  sokan minden idők legvonzóbb férfikarakterének titulálták, és úgy látom, Gabriel és Bardo is örökös kedvence lett az olvasóidnak. Ők mitől annyira szerethetők?
– Mivel angyalok, a külsejük vonzó (magasak, izmosak, szép arcúak, mennydörgő hangjuk és szarkasztikus humoruk van), gondolom ezzel máris belopják magukat a legtöbb nő szívébe, de emellett igazi férfiak. Lovagiasak, figyelmesek, udvariasak, hű testvérei egymásnak és becsületesek, de ha arról van szó, éppenséggel könyörtelenek... Bardo vicceit nagyon kedvelik az olvasóim, Elijaht pedig épp a lobbanékonysága, az akaratossága, a céltudatossága miatt kedvelik, és talán azért, ahogy Sophiellel viselkedik. Gabriel a legtisztább lelkű angyal mind közül, aki a maga szelíd szépségével, bársonyos baritonjával és tisztességes életfilozófiájával kiragyog a többiek közül. Azt hiszem, a legtöbb nő ilyen férfit képzel el magának, mint amilyen Elijah, Gabriel vagy éppenséggel Bardo. Remélem, mindannyiuknak megvan a halandó férfiak közt a maga „hasonmása”, és megtalálják majd az olvasóimat.

– A történeted nagyon sokrétű. Viszonylag meseszerűen indul, de aztán több idősíkon és helyszínen folytatódik. Idővel kiderül, hogy semmi sem az, aminek látszik, így például Sahranferről, a gonosz Mágusról megtudjuk, hogy valaha ő volt a Perzsa Birodalom érző szívű félvér hercege, akit igencsak megtépázott az élet. De nem sajnálhatjuk a szomorú múltja miatt, mert gyermektestbe varázsolják, amelyben ismét kimutatja a foga fehérjét, és szemrebbenés nélkül gyilkolja az embereket. A pokolban aztán majdnem otthagyja a fogát, de aztán a negyedik kötetben viking harcosként tér vissza, és bármennyire is utálni akarjuk őt, elkezdünk drukkolni neki, hogy találja meg a boldogságát. Miért ilyen kiszámíthatatlanok a karaktereid?
– Szerintem nincs fekete vagy fehér ember. Senki sem születik gonosznak, és a legjobb ember is követhet el hibákat. A jó és rossz fogalma ősrégi dilemma, és ez a történet során sokszor felmerül. Az angyalaim embertestben élnek a Földön, így idővel akaratlanul is átélik mindazokat az érzéseket, amikről korábban fogalmuk sem volt, és így már nem annyira egyértelmű számukra sem, hogy mi számít igazán bűnnek... ugyanakkor a válasz mindig ott lebeg a fejük felett, miszerint a bűnbánat végül mindig a fénybe vezet.

– Ki az, akitől tanulsz? Akinek elfogadod a kritikáját?
– Vág Bernadettnek, a szerkesztőmnek adok a leginkább a véleményére. „Tesó” – így hívom őt, és ez azt hiszem, mindent elmond a kapcsolatunkról. Berni maga is író, szépirodalmi könyveket ír, és számomra ő az etalon. Lassan tizenöt éve ismerem, és mindent, amit lehetett, tőle tanultam. Ő vett a szárnyai alá újságíró koromban, és a mai napig ő az, aki felhívja a figyelmemet a hibáimra, és segít benne, hogy fejlődjek. Az ő kritikája teljes mértékben építő jellegű, hiszen tudom, azt akarja, hogy minden könyvvel jobb és jobb legyek. Ezen túl néhány könyves blogger véleményére is adok, és természetesen minden író példaképem könyveiből folyamatosan tanulok.

– Milyen kapcsolatot ápolsz az olvasóiddal? A facebookon híresen barátságos és kedves, közvetlen írónak tartanak. Ez így van?
– Ezt tőlük kéne megkérdezni... J De egyébként igen. Mindenkinek igyekszem személyesen válaszolni, és a fiatalabb korosztály felett egy kicsit anyáskodok. Néhányukkal kifejezetten baráti kapcsolatot ápolok, így megosztják velem az örömüket-bánatukat, és megmutatják az írásaikat. Mert bizony sokan írnak, én pedig örömmel beszélgetek velük filmekről, könyvekről, avagy csak úgy, az élet nagy dolgairól. Nagyon jó fejek, kedvesek, őszinték, nagyon szeretem őket. Reggelente üdítő élmény "velük" ébredni, hiszen ők mindig, mindenről tudnak, és mindenről értesítenek, imádom a leveleiket. :-) 

Hozzászólások
Hozzáadás Keresés
Hozzászólás
Név:
Email:
 
Tárgy:
 
Gépelje be a képen látható karaktereket.