A töréstesztek atyja PDF Nyomtatás E-mail
Olvasóink értékelése: / 0
ElégtelenKitűnő 
Írta: Ordódy Miklós   
2012. április 20. péntek, 00:00

Barényi Béla nevéhez fűződik a nem deformálódó utastér, a biztonsági fejtámla, a gyűrődési zóna, kétkörös hidraulikus fékrendszer, az ABS, az ütközés hatására kinyíló légzsákok, az övfeszítő és az elhajló kormányoszlop, amelyek mind az autóban utazók életét voltak hivatottak védeni. A neves mérnök és feltaláló egész pályafutását az autók biztonságosabbá tételének szentelte, és munkája a mai napig milliók életét menti meg évről évre.

 

Barényi Béla 1907. március 1-én született, Hirtenbergben egy magyar házaspártól. Apja, Barényi Jenő katona volt, édesanyja, Maria Keller pedig egy osztrák gyárigazgató lánya, így nem is volt kérdés, hogy a család melyik országban éli majd az életét. Maria családja mindenben támogatta az ifjú házasokat, így gyermekük a legjobb iskoláztatást kaphatta, amelyben akkoriban része lehetett.

Megszületik a VW Bogár

Az ifjabb Barényi a Bécsi Műszaki Főiskolán tanult, majd a diplomaosztó után az Austro-fiatnál, később pedig az Adlernél kezdett el dolgozni. Nagyon szeretett volna feltalálni egy olyan olcsó autót, amelyhez mindenki hozzájuthat. Terveit 1929-ben közzétette, de munkája szabadalmaztatására sosem került sor, így történhetett, hogy bár ez a típusú autó sosem jelent meg, a 7 évvel később piacra dobott Bogárhátú Volkswagen kísértetiesen hasonlított az eredeti tervekre. Igaz, Barényi élesen bírálta az új autó merev kormányszerkezetét, amely ellen valóságos hadjáratot indított, ugyanis úgy találta, hogy az életveszélyes a sofőrre nézve, ha ütközésre kerül sor.

1939-től a Daimler-Benznél helyezkedett el, ahol tervező mérnökként az autók passzív biztonságvédelmén dolgozott hosszú évtizedeken át. Az ő nevéhez fűződik a gyűrődési zóna kérdésének orvoslása, a nem deformálódó utastér, a nyugalmi állapotban rejtett ablaktörlő és a biztonsági kormányoszlop feltalálása, amelyek sok millió ember életét mentették meg a későbbiekben, és forradalmasították az autógyártást. Barényinek nem kevesebb, mint 2500 találmánya volt, és ő volt az első ember, aki az autógyártás történetében először biztonsági törésteszteket végzett, hogy megtanulja, hogyan viselkednek a különféle gépjárművek karambol esetén. Munkájáért és kitűnő találmányaiért elnyerte a szakma legnagyobb kitüntetéseit, a Rudolf Diesel aranyérmet és a Nemzetközi Károly-díjat.

Az ütközési energia csökkentése

Ötletei közül rengeteg megvalósult, így az 1953-mas W120-as "Ponton" padlólemeze, amely az ütközés során lényegesen nagyobb védelmet nyújtott a bent ülőknek, mint korábban bármely más szerkezet. A belső biztonsági utastér szabadalmaztatására 1952-ben a W111 "Heckflosse" sorozattal került sor, amelynek volt a lényege, hogy a hossztartók az utastér alatt egyenesen futottak, míg az autó elején és végén ívben elhajlottak, így elnyelték az un. ütközési energia bizonyos részét, csökkentve ezzel az utasokra néző életveszély esélyét.

Itt mutatta be Barényi először az elhajló kormányoszlopot, ugyanis úgy vélte, a teleszkópos rendszer ütközés pillanatában valószínűleg a nem megfelelő szögben érkező ütés/ nyomás hatására nem tudna összezáródni. Ezért egy elfordulásbiztos, enyhén hajló tengelycsövet használt, amely ütközésnél több irányban is képes elhajolni, kisebb sérülést okozva ezzel a sofőrnek, mint a korábban használt, merev kormányoszlop.

Az első töréstesztek: bábuk helyet emberek

Kevesen tudják, de az első töréstesztekben még nem bábuk ültek, hanem maguk, a munkában résztvevő mérnökök...az autókat pedig kábeleken húzták és gőzrakétákkal gyorsították fel... természetesen az évtizedek során ez is megváltozott, és ma már a legmodernebb körülmények között végzik ezeket a teszteket. Sindelfingenben ma is évente több száz valós töréstesztet végeznek, illetve tesztek ezreit futtatják le számítógépeken.

Barényi a korábban Luigi Locati által kidolgozott aktív és passzív biztonság kérdéskörét a preventív biztonság fogalommal bővítette ki, amelynek legfőbb elemei a menetbiztonság, a kondíciós biztonság, a külső- és belső biztonság voltak. Így az aktív biztonsághoz tartozik a menet-, kondíciós és kezelési biztonság - amely a preventív vezetést segíti, az autó passzív biztonságához pedig a gépkocsiban ülők biztonsága (beleértve az ütközés következményeit is).

A Mercedes azóta is Barényi elméleteit és gyakorlati eredményeit követi, aki 90 évesen, 1997. május 30-án halt meg. Élete és munkássága páratlan eredményeket adott a világnak és az autógyártás történetének.

Utasbiztonság a jövőben

A jövő állandó nagy kérdése az utasbiztonság, amelyet egyre inkább az elektronikus védelmi rendszerek vesznek át, és amelyek a baleset elkerülését célozzák, illetve az ütközés enyhítését, ha már a becsapódás mindenképp elkerülhetetlen.

Hozzászólások
Hozzáadás Keresés
Hozzászólás
Név:
Email:
 
Tárgy:
 
Gépelje be a képen látható karaktereket.
 
Képeslapküldés

Lepje meg szeretteit egy
szép képeslappal!

Tovább »

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Népszerű

2013.01.09.
Kép

A bájos Nina Dobrev a Vámpírnaplók című sorozat főhősnőjeként lett egy csapásra világhírű, s vélhetően nők milliói cserélnének...   Tovább »
2013.12.01.
Kép

Szűnni nem akaró köhögés keseríti meg az életét? Nehezen múlik a torokfájása és nem segítenek a patikában kapható szopogatós...   Tovább »
2013.12.01.
Kép

Noha a meteorológusok szerint már csak néhány napot kell várni az idei első hószállingózásra, az otthonainkba egy kis segítséggel...   Tovább »
2012.06.20.
Kép

Egy régi legenda szerint az igazgyöngy a hűség ékköve, amely csökkenti a nő vágyát, s ezáltal a mások iránt érzett vágyát. ...   Tovább »

Korábbi

2011.03.29.
Kép

Robert a nem túl távoli 1986-ban jött világra Londonban, májusban tölti be a 25-öt. Már 15 évesen csatlakozott egy amatőr...   Tovább »
2011.03.10.
Kép

Illényi Katica hegedűművésznő nem véletlenül lett világhírű. Énekel, táncol, színésznőként, műsorvezetőként is briliáns, és...   Tovább »
2011.04.25.
Kép

Jet Li, Amerika első számú kínai sztárja nem csupán sporteredményeivel és dollármilliókat hozó filmjeivel, hanem adományozó vénájával...   Tovább »
2010.10.06.
Kép

Heidi Klum újra is újra bebizonyítja a világnak, hogy a modellkarrier összeegyeztethető az anyasággal. Sőt, a Victoria Secret legszebb...   Tovább »
2011.03.02.
Kép

Rékasi Károly színművésszel kihívást jelentő szerepekről, átlényegülésről, neves tanítókról, útravalóról, próbákról, és az...   Tovább »