Csengő-bongó yin-yang golyók PDF Nyomtatás E-mail
Olvasóink értékelése: / 0
ElégtelenKitűnő 
Írta: Ordódy Eszter   
2014. január 27. hétfő, 00:00

Tudta-e, hogy az első yin-yang golyók valójában közönséges diószemek voltak, majd ezeket váltották fel a golyóvá csiszolt kavicsok, és csak évszázadokkal később született meg az általunk ismert csengő-bongó, lakberendezési tárgynak is beillő yin-yang golyó?


A Kínából származó yin-yang vagy más néven qi gong golyók arra hivatottak, hogy elűzzék a stresszt, csökkentsék a napi munka és rohanás okozta lelki nyomást, és harmonizálják a test-lélek-szellem egységét. Legtöbbször ásványból vagy színes fémből készítik, különféle (kis, közepes és nagy) méretben és színben. Leggyakrabban kék-, zöld-, bordó-, fekete-, arany vagy ezüst színekben találkozhatunk velük. Felületüket általában a yin-yang, illetve sárkány-tigris szimbólum díszíti, s belsejükben csengő-bongó harang szól. A golyók kellemes, tenyérbe simuló érzetet keltenek, egyszerűen jó megfogni őket - minden ember megérzi, mely méret, szín és hangzás az, amely igazán hozzá passzol, s amely a későbbiekben meggyógyítja őt.

A golyók gyógyhatása

A yin-yang golyók a tenyéren keresztül az egész testre hatnak: a tenyérben ugyanis (a test sok más pontjához, így az archoz, fülhöz, talphoz) hasonlóan összefutnak a meridiánok, és ezek harmonizálása által az egész testünk energiája felfrissül. Nincs más dolgunk, mint a golyókat lassan, kényelmesen - mondjuk tévé nézés közben -, forgatjuk a tenyerünkben, először 30 percig, majd annyit, amennyi jól esik.  Mivel a golyók picik, bárhová magunkkal vihetjük őket, és ha van egy kis időnk, "golyózhatunk" néhány percet. :-) Nem csak a tenyerünkben forgathatjuk őket, hanem a talpunk alatt is, az óra járásával megegyező irányban, majd vissza. A golyók finom csengő hangja, rezgése elűzi a negatív energiákat, így hatékonyan csökkentik a stresszt, a feszültséget, az idegességet, szorongást és az ezekből fakadó problémákat (depressziót, pánikbetegséget).


A golyók használata elsősorban azoknak javallott, akik nagyon stresszes, agyonhajszolt életet élnek, sokat vannak úton, és fáradtan esnek haza, esetleg sokat ülnek a számítógép előtt, számolniuk kell, vagy terveket készíteniük, egyszóval komoly szellemi munkát végeznek. A yin-yang golyóknak káros mellékhatása nincs (hacsak a gyerekünk nem ejti le, és töri össze vele a drága járólapunkat :-)), így idősek, fiatalok, kicsik és nagyok egyaránt használhatják, kellemes "játékszer", amely szelíden, de biztosan segít egészségünk harmonizálásában, memóriánk javításában, a tanulásban és az esetleges kommunikációs zavaraink legyőzésében.

A golyók természetesen nem csak mentális, de fizikai panaszokat is enyhítenek, így például ínhüvely-gyulladás, kéztörés, műtét után, és kézsérüléseket követően is érdemes "golyózni", mivel ez a fajta finom mozgás erősíti a kéz izmait, finoman szoktatja vissza a kezet a mindennapi megszokott funkciók elvégzésére. Ezen túl segít megelőzni a szív- és érrendszeri betegségeket, erősíti az immunrendszert, és elmulasztja az álmatlanságot - a kínaiak nem véletlenül nevezik "egészségügyi labdáknak" ezeket a golyókat, hiszen aki elkezdi rendszeresen használni őket, tesz róla, hogy testében a csi (energia) egyenletesen áramoljon.

Diókból dísz-golyók

Az első yin-yang golyók vélhetően közönséges diók voltak, Kr. u. 26-220-ig, ugyanis, a Han-dinasztia idején, a kínai harcosok diókat forgattak a tenyerükben, hogy finomítsák a kézügyességüket, és mentálisan feltöltődjenek a csata előtt. Később, a Szung-dinasztia idegén (960-1279) a diókat kerekre csiszolt kövek, majd fém golyók váltották fel, s végül, évszázadokkal később megszülettek a mai, ásványból készült, modern yin-yang golyók.

A rezgő és bongó hangot egy ón rugóra szerelt kis harang adja, ezért ha óvatosan megrázzuk a golyót, egyszerre érzünk finom rezgést a tenyerünkben, és halljuk ugyanakkor a selymes, bongást a golyó belsejéből.


Vásárlás és választás

Magunknak könnyen választhatunk golyókat, ám ajándékba is adhatunk szeretteinknek - kitűnő meglepetés! Legjobb, ha engedjük, hogy a megajándékozni kívánt családtagunk vagy barátunk maga választhassa ki a yin-yang golyóit, hiszen ez az a fajta "játékszer", amely - ha kellőképpen rá tudunk hangolódni -, hozzánk szól a boltban, így nem sokat kell gondolkodnunk azon, hogy a kicsit vagy a nagyot, a zöldet vagy a kéket válasszuk-e? Ezoterikus és kínai boltokban, valamint az interneten, különféle feng shui webshopokban rá lelhetünk, általában díszdobozokban, igen kellemes csomagolásban árulják őket, és még csak nem is drágák, az áruk 2-3000 Ft között van. Érdemes kipróbálni, nem fognak csalódást okozni!


Kínai Nagy Fal - az űrből nézve >>>

Csodálatos zöld tea >>>

Cseppben a tenger >>>

Refluxos panaszok >>>

Gyötör a migrén? >>>

Kínai termékenység naptár >>>

A kínai vízhordó meséje >>>

Kína: az agyaghadsereg titka >>>


Hozzászólások
Hozzáadás Keresés
Hozzászólás
Név:
Email:
 
Tárgy:
 
Gépelje be a képen látható karaktereket.
 
Képeslapküldés

Lepje meg szeretteit egy
szép képeslappal!

Tovább »

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Népszerű

2013.01.09.
Kép

A bájos Nina Dobrev a Vámpírnaplók című sorozat főhősnőjeként lett egy csapásra világhírű, s vélhetően nők milliói cserélnének...   Tovább »
2013.12.01.
Kép

Szűnni nem akaró köhögés keseríti meg az életét? Nehezen múlik a torokfájása és nem segítenek a patikában kapható szopogatós...   Tovább »
2013.12.01.
Kép

Noha a meteorológusok szerint már csak néhány napot kell várni az idei első hószállingózásra, az otthonainkba egy kis segítséggel...   Tovább »
2012.06.20.
Kép

Egy régi legenda szerint az igazgyöngy a hűség ékköve, amely csökkenti a nő vágyát, s ezáltal a mások iránt érzett vágyát. ...   Tovább »

Korábbi

2011.04.29.
Kép

Uma Thurman, Tarantino harcos istennője, a Ponyvaregény ikonja, az egykori modell, két gyermekes családanya és A-kategóriás szupersztár ma...   Tovább »
2012.05.29.
Kép

A francia színész nem érte be kevéssel: sikeres hazájában és a nagyvilágban egyaránt, ő nyerte el a világ egyik legszebb nőjének kezét,...   Tovább »
2010.12.02.
Kép

A húsz éves színésznő tehetsége mellett egy dologban már gyermekkorában is jeleskedett: hitt abban, hogy imái meghallgatásra kerülnek......   Tovább »
2011.03.29.
Kép

Robert a nem túl távoli 1986-ban jött világra Londonban, májusban tölti be a 25-öt. Már 15 évesen csatlakozott egy amatőr...   Tovább »
2011.07.07.
Kép

Graceland, vagyis Elvis Presley otthona az USA egyik legkedveltebb látnivalója. A memphisi birtok, ahol egykor a rock király élt népes...   Tovább »