Daniel Craig, a markáns arcú Bond PDF Nyomtatás E-mail
Olvasóink értékelése: / 0
ElégtelenKitűnő 
Írta: L.Zs.   
2011. március 01. kedd, 01:00

A brit színész jó ideig élte az ismert, de sztárnak nem nevezhető színészek nyugalmas életét. A legújabb Bondként azonban személye alaposan megosztja a közvéleményt, mióta öt évvel ezelőtt számos jelölt közül kiválasztották a sokak által áhított szerepre.


Pártfogói szerint a piperkőc Roger Moore és Pierce Brosnan után végre egy tökös Bond, aki méltó utódja a Sean Connery-féle vonalnak. Ellenzői azonban azzal érvelnek, hogy hiányzik belőle mindenfajta elegancia és sárm, így pedig nem igazi James Bond, csupán egy átlagos akciósztár. Bárhogy is, már két Bond-mozit tudhat maga mögött, melyek közül az első, a 2006-os Casino Royale igazi siker lett mind szakmai berkekben, mind a nézők körében. Két évvel később A Quantum csendje mérsékeltebb tetszést aratott, ám már folynak a következő darab előkészületei, amelyet Sam Mendes (Amerikai szépség, A szabadság útjai) rendez majd, és 2012-ben mutatják be. A pletykák szerint feltűnik a filmben Javier Bardem és Ralph Fiennes is.

Daniel 1968. március 2-án született az angliai Chesterben. Szülei négy évvel később elváltak, és őt nővérével együtt édesanyjuk nevelte Liverpoolban. Már hatévesen szerepelt iskolai előadásokban, élete első Bond-filmjét pedig 1973-ban látta az akkor már külön élő édesapjával, így a mozi maradandó élményt jelentett számára. Később elismert színházi színész vált belőle, a mozivásznon pedig 24 évesen debütált.

Daniel CraigIsmertté azonban csak a Lara Croft: Tomb Raider című film tette majdnem tíz évvel később. Ezt követően két magyar vonatkozású filmben is szerepelt: először a Sorstalanságban kapott egy kisebb szerepet, majd a részben Budapesten forgatott , az 1972-es müncheni olimpián elkövetett merényletről szóló München című film egyik meghatározó szerepét osztották rá. Innen már csak egy lépés volt James Bond, melynek alkotói frissíteni szerették volna a karaktert, így esett a választás a Brosnantól lényegesen különböző típusú Craigre.

A színész viszonylag szolid életet él (ebben talán közrejátszik az is, hogy a Halak jegyében született), a pletykalapok nincsenek tele a róla szóló hírekkel. 24 évesen házasságot kötött, melyből született egy lánya, ám a frigy sajnos nem tartott sokáig. Később párja volt a német színésznő, Heike Makatsch, majd Satsuki Mitchell producer. Mostanában azt hallani, hogy a nemrég facérrá vált Rachel Weisz színésznővel esett szerelembe, ami nem is lenne csoda, tekintve, hogy mindketten Halak jegyűek és Napjaik együtt állnak.


Érdekességek:

-         Ő az első Bond, aki a sorozat kezdete után született.

-         Ő a legalacsonyabb színész (178 cm), aki valaha eljátszotta Bondot.

-         2006-ban a legjobban öltözött férfinak választotta az Esquire magazin, ami némileg ellentmond azoknak, akik az elegancia hiányával vádolják.

-         Jó barátságban van Nicole Kidmannel.

-         7. lett az Elle című francia magazin 2007-es szavazásán, melynek keretében a 15 legszexisebb férfit keresték.


Rachel Weisz, az osztrák-magyar díva >>>

Drew Barrymore -sztár magyar gyökerekkel >>>

John Travolta - nem csak táncosnak született >>>

Natalie Portman: Kislányból balerina >>>

Emma Watson kívánsága >>>

Hozzászólások
Hozzáadás Keresés
Hozzászólás
Név:
Email:
 
Tárgy:
 
Gépelje be a képen látható karaktereket.
 
Képeslapküldés

Lepje meg szeretteit egy
szép képeslappal!

Tovább »

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Népszerű

2013.01.09.
Kép

A bájos Nina Dobrev a Vámpírnaplók című sorozat főhősnőjeként lett egy csapásra világhírű, s vélhetően nők milliói cserélnének...   Tovább »
2013.12.01.
Kép

Szűnni nem akaró köhögés keseríti meg az életét? Nehezen múlik a torokfájása és nem segítenek a patikában kapható szopogatós...   Tovább »
2013.12.01.
Kép

Noha a meteorológusok szerint már csak néhány napot kell várni az idei első hószállingózásra, az otthonainkba egy kis segítséggel...   Tovább »
2012.06.20.
Kép

Egy régi legenda szerint az igazgyöngy a hűség ékköve, amely csökkenti a nő vágyát, s ezáltal a mások iránt érzett vágyát. ...   Tovább »

Korábbi

2012.05.06.
Kép

Paul Wesley egy csapásra vált világsztárrá a Vámpírnaplók szédületes sikerének köszönhetően. Mára lányok, asszonyok milliói követik...   Tovább »
2011.03.21.
Kép

Hiszik vagy sem, Gregor Bernadett félénk gyermek volt, akinek esze ágában nem volt szavalni az iskolai ünnepségeken, és sosem kereste a...   Tovább »
2011.06.21.
Kép

A sármos színész egy ügyvéd szerepével lett híres tizenöt éve, legújabb filmjében, Az igazság árában pedig ismét védőügyvédet...   Tovább »
2011.03.01.
Kép

A brit színész jó ideig élte az ismert, de sztárnak nem nevezhető színészek nyugalmas életét. A legújabb Bondként azonban személye...   Tovább »
2010.10.15.
Kép

Alig múlt húsz éves, nevét mégis az egész világ ismeri, és több rajongót tudhat maga mögött, mint a régi idők felpolcolt mellű,...   Tovább »