Drew Barrymore – sztár magyar gyökerekkel PDF Nyomtatás E-mail
Olvasóink értékelése: / 0
ElégtelenKitűnő 
Írta: L.Zs.   
2012. február 24. péntek, 00:00

Ki ne emlékezne a copfos kislányra az E. T.-ből? Az anyai részről félig magyar Drew hétévesen lett sztár, de színészi pályafutását mindössze háromévesen kezdte egy tévéfilmben.

Nem csoda persze, hogy már gyerekként Hollywoodba csöppent, hiszen híres színészdinasztia leszármazottja, melyet az 1878-ban született, Oscar-díjas Lionel Barrymore alapított. Édesapja, John Barrymore 1970-ben ismerte meg a Makó Ildikó néven született szép magyar lányt, aki egy nyugat-német menekülttáborban jött világra a második világháború után, 1946. májusában. A nyolcvanas évek elejétől Ildikó is színészként kereste a kenyerét, jóllehet semmi maradandót nem alkotott. Leginkább azzal írta be nevét a köztudatba, hogy 1995-ben, közel 50 évesen bekerült a Playboy-ba, ráadásul 8 hónappal azután, hogy lánya is feltárta bájait a patinás férfimagazinban.

Drew a napfényes Kaliforniában született 1975. február 22-én. Néhány jelentéktelen szerep után az E. T. - A földönkívüli című filmmel akkora sztár lett egy csapásra, amit hétévesen nem bírt el.

A vele kapcsolatos hírek évekig csak alkohol- és drogproblémáiról szóltak, és a középiskolát sem fejezte be soha. Ez persze nem akadályozta meg, hogy továbbra is számos filmben szerepeljen, azonban az újabb áttörést csak 1996-ban hozta meg számára a Sikoly című film – még ha a szerepe nem volt is túl hosszú. Innentől kezdve csillaga ismét felragyogott, és olyan filmekben szerepelt, mint a Nászok ásza, a Bambanő, a Charlie angyalai, a Donnie Darko, Az 50 első randi, a Zene és szöveg, vagy a Hétmérföldes szerelem.

A magánélete sajnos nem alakult ilyen sikeresen. Az első házasságát 19 évesen kötötte egy csapossal, mindössze hatheti ismeretség után. Kevesebb, mint egy év elteltével, a 20. születésnapjára már elvált asszonynak mondhatta magát. Egy rövid életű jegyesség után 2000-ben megismerkedett Tom Green komikussal, akivel 2001. júliusában összeházasodtak. Ám decemberben már külön is költöztek, bár a frigyet csak következő év októberében bontották fel.

Azóta Drew óvatosabb, egyelőre nem mondta ki újra a boldogító igent. Azért korántsem unalmas a magánélete, Fabrizio Moretti dobossal négy évig élt együtt, majd Justin Long színésszel kétszer is összebútorozott. Az első kapcsolatuk 2007. augusztusától 2008. júliusáig tartott, majd a következő nyáron ismét összejöttek. Ekkor azonban már csak novemberig bírták együtt.

A legfrissebb hírek szerint Drew egy ideje Will Kopelman-nal randevúzik, aki ez év elején megkérte a színésznő kezét - így legközelebb talán már esküvői hírekkel jelentkezhetünk.

Érdekességek:

- Keresztanyja Sophia Loren, keresztapja Steven Spielberg.

- Ő a keresztanyja Kurt Cobain és Courtney Love lányának, Francis Beannek.

- A Charlie angyalai óta Cameron Diaz a legjobb barátnője.

- Ő a VH1 által készített „100 legnagyobb gyereksztár” lista 5. helyezettje.

- Először neki szánták a Moulin Rouge főszerepét, de végül Nicole Kidman kapta, akit aztán Oscarral jutalmaztak.

- Eleinte rá gondoltak A fiúk nem sírnak című film főszerepe kapcsán is, azt mégis Hilary Swank kapta, a szerepért járó Oscarral együtt.

Hozzászólások
Hozzáadás Keresés
Hozzászólás
Név:
Email:
 
Tárgy:
 
Gépelje be a képen látható karaktereket.
 
Képeslapküldés

Lepje meg szeretteit egy
szép képeslappal!

Tovább »

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Népszerű

2013.01.09.
Kép

A bájos Nina Dobrev a Vámpírnaplók című sorozat főhősnőjeként lett egy csapásra világhírű, s vélhetően nők milliói cserélnének...   Tovább »
2013.12.01.
Kép

Szűnni nem akaró köhögés keseríti meg az életét? Nehezen múlik a torokfájása és nem segítenek a patikában kapható szopogatós...   Tovább »
2013.12.01.
Kép

Noha a meteorológusok szerint már csak néhány napot kell várni az idei első hószállingózásra, az otthonainkba egy kis segítséggel...   Tovább »
2012.06.20.
Kép

Egy régi legenda szerint az igazgyöngy a hűség ékköve, amely csökkenti a nő vágyát, s ezáltal a mások iránt érzett vágyát. ...   Tovább »

Korábbi

2011.10.15.
Kép

Az Észak-Írországban született színészt magassága és tehetsége egyaránt a legnagyobbak közé sorolja. Az utóbbi években pályája...   Tovább »
2011.05.06.
Kép

George Clooney vélhetően ma is a legkeresettebb agglegények egyike annak ellenére, hogy híresen nősülés-ellenes, követhetetlen sűrűséggel...   Tovább »
2011.03.14.
Kép

Az írek nemzeti kincse Eithne Patricia Ní Bhraonáin néven született az ország észak-nyugati részén, Donegal megyében. Az Orinoco Flow...   Tovább »
2010.12.02.
Kép

A nagy sikerű Harry Potter könyvek írójáról valószínűleg azok is tudják, kicsoda, akik soha egyetlen sort sem olvastak a műveiből. J. K....   Tovább »
2011.03.21.
Kép

Hiszik vagy sem, Gregor Bernadett félénk gyermek volt, akinek esze ágában nem volt szavalni az iskolai ünnepségeken, és sosem kereste a...   Tovább »