Egészséges jövő - a biorezonancia segítségével! PDF Nyomtatás E-mail
Olvasóink értékelése: / 0
ElégtelenKitűnő 
Írta: Ordódy Eszter   
2012. június 25. hétfő, 00:00

Az egészség olyan adottság, amelyért nap mint nap tenni kell, hiszen a mai élelmiszerek tömve vannak káros anyagokkal, a levegő és a víz szennyezett, az emberek túlhajtottak, kimerültek és stresszesek. A biorezonanciás vizsgálatok "távolabbra látnak", mint amit a halandó orvosok szemei, hiszen megmutatják már azokat a (sejtszintű) elváltozásokat is, amelyekből a későbbiekben problémánk lehet - ha nem teszünk ellene semmit.

Dr. Pirót Lászlóval 7 évvel ezelőtt találkoztam először, amikor egy ismerősöm javaslatára elmentem hozzá, hogy biorezonanciás tesztet végezzen rajtam. A barátom állította, hogy a gép (és persze a doktor úr) mindent betegséget, allergiát, rejtett panaszt kimutat, még olyanokat is, amit nem is sejtek...
Délután 3-ra érkeztem, a rendelő inkább valamiféle wellness szobára emlékeztetett, nem a megszokott kórházi, gyomor-összehúzó vizsgáló szobákra, a doktor úr pedig nagyon kedves és előzékeny volt. A csuklómra, bokámra és a homlokomra érzékelő pántokat helyezett, majd röviden összefoglalta, hogyan működik a gép, és mit jelentenek a számok. A gép először egy un. életmód indexet mért. Az első számom így 256 lett, ám ahogy megtudtam, inkább 130 körül kellett volna lennie... ezt követte a vér-oxigén szint, amely (nyilvánvalóan a dohányzásom következtében) a tíz pontos skálán mindössze 1-est kapott. A doktor úr nem minősített, nem riogatott, ám minden értékemnél elmondta, hogy ezeknek a számoknak hogyan kellene kinéznie... nem ragozom, siralmas lett az első eredményem, ami végül is nem csoda, hiszen akkoriban nem szedtem vitaminokat, utáltam a friss gyümölcsöket és zöldségeket, nem ittam vizet, csak kólát és napi 3 kávét, illetve dohányoztam, nem is keveset. A gép hosszú listát adott a panaszaimról, ám ezeket elsőre nem vettem komolyan. A legfontosabb intelem azt volt, hogy töltsem fel a magnézium- és B-vitamin raktáraimat (mert ezek hiánya sokféle panaszhoz, pl. durva migrénes állapotokhoz vezethet), és fogyasszak kevesebb tejterméket (és elmúlik az allergiám), és igyak sok vizet, aludjak többet, kezdjek el sportolni. Bár elgondolkodtattak a számok, nem sokat tettem magamért, éltem tovább a megszokott életemet.
Aztán 3 héttel a vizsgálat után, egy esős napon, a munkahelyemen észrevettem, hogy rosszul látom a monitoron a betűket, majd élesen görcsölni kezdett a fejem, majd hirtelen eltűnt a bal látóterem! Életemben nem ijedtem még meg ennyire... A vérnyomásom az egekbe szökött a pániktól, úgy telefonáltam a férjemnek, hogy segítsen. Azt mondta, igyak meg annyi vizet, amennyit csak tudok, és vegyek be egy görcsoldót. Értem jött, és megnyugtatott, hogy nem vakultam meg, migrénem van. Ezek után kórház, szemészet, ideggyógyászat következett, majd a diagnózis: "aurás migrén, amit a következők mulasztanak el: magnézium- és B-vitamin hiány, több vízfogyasztás, sport, pihenés".
Nem ragozom: futva mentem vissza a doktor úrhoz, és a biorezonanciás géphez, és minden szavát megfogadtam, amit a vizsgálat során mondott. Leszoktam a dohányzásról, rákaptam az ásványvíz ivásra, úszni, futni mentem, és életmódot váltottam. Fél évenként visszajártam tesztelésre, és a számaim (akárcsak a a szorgalmas diákoknak) évről évre javultak. 7 év telt el azóta, és a számaim (valamint a férjem értékei is) nagyon szépek. Nem is voltam beteg azóta, a migrénem, allergiám megszűnt (a férjem asztmájával együtt!), és szültem egy csodaszép kislányt, aki immáron 3 éves, és rendszeres látogatója a doktor úrnak..

Dr. Pirót Lászlóval a biorezonanciás készülék működéséről, a tesztekről, a kezelésről, és az egészséges életmódról beszélgettünk.

- Mit lehet tudni a biorezonanciáról, hogyan működik a biorezonanciás gép?

- Az első biorezonanciás készüléket Dr.Morell svájci orvos fejlesztette ki a 70-es évek közepén. Elméleti alapja a következő. A szervezet különböző frekvenciájú elektro-magnetikus hullámokat bocsát ki. Minden egyes szervnek meg van a maga hullámhossza. Amennyiben a szervezet valahol beteg, ott a hullámhossza is eltér az egészségestől. Azt is tudjuk, hogy ha egy hullámot ellenkező irányú un. inverz hullámmal (amelynek azonos a frekvenciája csak ellenkező az iránya) kapcsolatba hozunk, a kettő egymást semlegesíti.
Ezt az effektust használta fel Dr. Morell. Egy a testen kívül lévő ioszenzorral mérte a test biorezonanciáját és a beteg hullámokat invertálta, kioltotta egy ellen hullám segítségével. A későbbi készülékekben már a patológiás hullámot is át tudták alakítani egészségessé, vagy egészséges hullámokkal stimulálták a patológiás hullámokat. A legújabb készülékekben több tízezer kórokozó, méregtelenítő anyagnak, vitaminnak, ásványi anyagoknak, allergéneknek a hullámhossza van betáplálva diagnosztikai és terápiás célból.


- Mennyi ideig tart a kezelés, vannak-e ellenjavallatok? (pl. lehet-e kisgyereket, várandós nőt, pacemakeres beteget vizsgálni?)

- Az állapotfelmérés az első kezeléssel állapottól függően egy- másfél órát vesz igénybe.  Valódi kontraindikációt csak a pacemaker (szívritmus szabályzó) jelent.  Természetesen vannak esetek, amelyek egyéni elbírálást igényelnek.


- Saját magán kipróbálta-e a gépet (a tesztet és a kezeléseket)?

- Természetesen mind  saját mind a családom egészségi állapotának folyamatos követésére és karbantartására rendszeresen használjuk a biorezonancia nyújtotta lehetőségeket.


- Miről kaphatunk információt a vizsgálat során?

- Általánosságban elmondható, hogy információt ad a szervezet általános állapotáról, a szervezet stressz terheléséről, a folyadékkal való ellátottságáról, az energia szintjéről. Kaphatunk információt az allergiáról, az immunrendszer állapotáról, de kiderülhet a háttere egy emésztési problémának, teljesítmény csökkenésnek, krónikus fáradtságnak, vagy fájdalomnak is.
A  Biofeedback alkalmazása segít a test és a lélek stresszmentesítésében, a szervek kiegyensúlyozásában, méregtelenítésében, illetve a betegségek lelki okainak felkutatásában


- Léteznek-e „jó” számok, jó értékek, amelyet kapva a vizsgált személy kvázi egészségesnek mondható?

- Igen, az egészségükre odafigyelő, korszerűen táplálkozó, rendszeresen mozgó, önmagukkal és a környezetükkel harmóniában élő embereknél a mért paraméterek az ideális tartományban vannak.


- Rendszeres (havi, féléves, éves) vizsgálattal nyomon követhetőek a szervezetben zajló „gyógyulási” folyamatok?

- Igen, a kontroll vizsgálatok során az állapotváltozás jól nyomon követhető.


- Mi volt az elmúlt években a legszebb sikertörténete a géppel kapcsolatban?

- Minden eset, amikor valakinek javul az egészségi állapota, sikernek számít. Ezt  azonban nem a gyógyító sikerének kell elkönyvelni, hiszen a kezelésekkel a szervezet öngyógyító mechanizmusait indítjuk be, illetve a folyamatos találkozások alkalmával a páciens egy életmódváltáson is átmegy, mert az panaszait kiváltó tényezők kiküszöbölése nélkül nem sok esély lenne a tartós állapot változásra. Ehhez pedig a kliens pozitív hozzáállása felelős aktív közreműködése nélkülözhetetlen.


- Vannak-e olyan betegségek, amelyeket a biorezonanciás teszt segítségével meg lehet előzni, és ha igen, melyek ezek?

- Igen, a készülék szinte minden területen a tünetek megjelenése előtt felhívja a figyelmet a várható elváltozásokra, így ha ezeket észrevesszük és komolyan vesszük, akkor sok minden megelőzhető az életmód korrigálásával. Sokat segítenek a prevencióban a gyógynövények és az étrend-kiegészítők, de pozitív gondolkodásnak, a stresszmentesítésnek is komoly jelentősége van. Ez utóbbiban is sokat segít a biorezonancia.
Már vannak olyan kisméretű, biorezonanciás készülékek is, melyek otthoni rendszeres használatával a kóros frekvenciák harmonizálhatók. Ezek nem igényelnek szaktudást, könnyen programozhatóak és az egész család használhatja. Így elég lehet az állapot felmérést elvégeztetni egy szakemberrel, illetve időnként konzultációra menni hozzá, a biorezonancia előnyeit pedig otthon is be lehet építeni a mindennapokba.


- Mennyire cseng egybe a gép által kapott teszt és mondjuk egy teljes laborvizsgálat eredménye?

- A két vizsgálat más alapokon nyugszik. Nézzünk egy példát: előfordul, hogy a biorezonancia vizsgálat során a szervezetben a húgysav szint emelkedett, ami még nem, vagy csak alkalmanként okoz panaszt. Ez nem feltétlenül jár együtt jelen stádiumban a szérum húgysav szintjének emelkedésével, ami köszvény megjelenésére utalna. Ekkor a két vizsgálati eredmény nem okvetlenül korrelál.


A vizsgálat után érdeklődni a szerkesztőség címén lehet: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Hozzászólások
Hozzáadás Keresés
Hozzászólás
Név:
Email:
 
Tárgy:
 
Gépelje be a képen látható karaktereket.
 
Savasító - lúgosító ételek
kalkulátor

Egyes ételek savas-, míg mások lúgos irányban változtatják meg a szervezet pH-egyensúlyát. Az optimális 7,4-es értéktől való eltérés savas irányban betegségek előhírnöke lehet,
ezért nem árt, ha tisztában
vagyunk azzal, hogy mi
kerül a tányérunkra.

Tovább »
Dohányzás - megtakarítás kalkulátor

Tudja-e, hogy mennyi pénzt spórolt meg, amióta abbahagyta a dohányzást?
Talán egy kisebb vagyont...
Kalkulátorunk segítségével
ellenőrizze megtakarítását!

Tovább »
Képeslapküldés

Lepje meg szeretteit egy
szép képeslappal!

Tovább »

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Népszerű

2013.01.09.
Kép

A bájos Nina Dobrev a Vámpírnaplók című sorozat főhősnőjeként lett egy csapásra világhírű, s vélhetően nők milliói cserélnének...   Tovább »
2013.12.01.
Kép

Szűnni nem akaró köhögés keseríti meg az életét? Nehezen múlik a torokfájása és nem segítenek a patikában kapható szopogatós...   Tovább »
2013.12.01.
Kép

Noha a meteorológusok szerint már csak néhány napot kell várni az idei első hószállingózásra, az otthonainkba egy kis segítséggel...   Tovább »
2012.06.20.
Kép

Egy régi legenda szerint az igazgyöngy a hűség ékköve, amely csökkenti a nő vágyát, s ezáltal a mások iránt érzett vágyát. ...   Tovább »

Korábbi

2011.03.02.
Kép

Rékasi Károly színművésszel kihívást jelentő szerepekről, átlényegülésről, neves tanítókról, útravalóról, próbákról, és az...   Tovább »
2011.05.06.
Kép

George Clooney vélhetően ma is a legkeresettebb agglegények egyike annak ellenére, hogy híresen nősülés-ellenes, követhetetlen sűrűséggel...   Tovább »
2011.03.21.
Kép

Hiszik vagy sem, Gregor Bernadett félénk gyermek volt, akinek esze ágában nem volt szavalni az iskolai ünnepségeken, és sosem kereste a...   Tovább »
2012.05.06.
Kép

Paul Wesley egy csapásra vált világsztárrá a Vámpírnaplók szédületes sikerének köszönhetően. Mára lányok, asszonyok milliói követik...   Tovább »
2011.03.01.
Kép

A brit színész jó ideig élte az ismert, de sztárnak nem nevezhető színészek nyugalmas életét. A legújabb Bondként azonban személye...   Tovább »