Emma Watson kívánsága PDF Nyomtatás E-mail
Olvasóink értékelése: / 0
ElégtelenKitűnő 
Írta: Aszódi Ádám   
2010. december 02. csütörtök, 16:24

A húsz éves színésznő tehetsége mellett egy dologban már gyermekkorában is jeleskedett: hitt abban, hogy imái meghallgatásra kerülnek... és igaza lett! Emma Watson 9 évesen kapta meg első filmszerepét, amely egy csapásra világhírűvé tette őt!




alt



" Esténként ültem az ágyamban, és azt hajtogattam: Kérlek, kérlek, kérlek, Istenem, hadd kapjam meg Hermione szerepét, mert az egész világon nincs semmi más, amit ennyire szeretnék!" - így imádkozott a kis Emma, és bár akkoriban még fogalma sem lehetett a hit mindent elsöprő erejéről és a vonzás törvényéről, pontosan azt tette, amit tennie kellett: hitt, kért és később örömmel megköszönte álmai szerepét, amely megváltoztatta az életét.


Egy párizsi lány - Oxfordban

Kevesen tudják, de Emma Charlotta Duerre Watson Párizsban látta meg a napvilágot, 1990. április 15-én. Szülei ügyvédek: Jacqueline Luesby és Chris Watson, akik Emma 5 éves korában elváltak. Emma, és egyetlen testvére, a kis Alexander, édesanyjukkal a válást követően Oxfordba költöztek. A kislányt itt 5 évesen (!) felvették egy bentlakásos intézménybe (Dragon School), ahol kezdettől fogva lelkesen tanult, és szavalóversenyeken indult. 7 évesen nyerte kapta meg az első elismerését, amely hatására eldöntötte: színésznő lesz. Sosem tanult színészetet, de minden iskolai darabban fellépett, ösztönösen játszott, és rendkívül tehetségesnek bizonyult.

1999-ben kezdődött a Harry Potter és a bölcsek köve c. film szereplőválogatása. A szereplőválogatásról szóló felhívást Emma iskolájában is kiragasztották, sőt, egy színészi közvetítő cégtől néhány ember személyesen is végigjárta a kiszemelt iskolákat, hogy megnézzék, ki lehet a legalkalmasabb a szerepekre. Rowling (az írónő) és a készítők nagy hangsúlyt fektettek a címszereplő Daniel Radcliffe mellett a másik két főszereplő színészek kiválasztására. Osztályfőnöke néhány más osztálytársával együtt, Emmát javasolta, aki így bekerült a Hermióne szerepéért küzdő lányok táborába, akik ekkor már több ezren voltak. Rowling már a személyes találkozó előtt, a próbafelvétel alapján tudta, hogy Emmában megtalálta Hermiónét, így nem is volt kérdés, ki kapja a szerepet.


alt

Emma először 2001-ben tűnt fel Granger kisasszony szerepében, és a kritikusok azonnal a szívükbe zárták a babaarcú, barna, hullámos hajú, kissé tudálékos, de annál szeretetre méltóbb kislányt. A következő években szinte mindig pozitívan nyilatkoztak a lapok Watson színészi munkájának fejlődéséről, és sorozattal párhuzamosan egyre több felkérést kapott más produkciókban. Hermióne szerepe az évek során rengeteg szakmai elismerést, és több, mint 10 millió fontot hozott az agilis lánynak.

Bár a Harry Potter utolsó részeit még forgatják, Emma ügyesen építgeti karrierjét: 2007-ben a Balettcipők c. produkcióban szerepelt, majd egy rajzfilmhez (Cincin lovag) adta a hangját, később pedig ő lett a Coco Mademoiselle reklámarca.

alt

Legközelebb (a Harry Potter utolsó részeit követően) Napóleon szerelmeként láthatjuk a filmvásznon - vélhetőleg 2011-ben.


Emma Watson kedvencei:

  • Sorozat: Jóbarátok
  • Film: Büszkeség és Balítélet, Micsoda nő, Rómeó és Júlia, Moulin Rouge, Sztárom a párom.
  • Színész: Brad Pitt, Orlando Bloom, Johnny Depp, Robert Pattinson.
  • Színésznő: Julia Roberts, Sandra Bullock, Reene Zellwegger.
  • Énekesnő: Dido, Christina Milian, Tina Turner.


Emma Watson hivatalos oldala >>>

Hozzászólások
Hozzáadás Keresés
Hozzászólás
Név:
Email:
 
Tárgy:
 
Gépelje be a képen látható karaktereket.
 
Képeslapküldés

Lepje meg szeretteit egy
szép képeslappal!

Tovább »

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Népszerű

2013.01.09.
Kép

A bájos Nina Dobrev a Vámpírnaplók című sorozat főhősnőjeként lett egy csapásra világhírű, s vélhetően nők milliói cserélnének...   Tovább »
2013.12.01.
Kép

Szűnni nem akaró köhögés keseríti meg az életét? Nehezen múlik a torokfájása és nem segítenek a patikában kapható szopogatós...   Tovább »
2013.12.01.
Kép

Noha a meteorológusok szerint már csak néhány napot kell várni az idei első hószállingózásra, az otthonainkba egy kis segítséggel...   Tovább »
2012.06.20.
Kép

Egy régi legenda szerint az igazgyöngy a hűség ékköve, amely csökkenti a nő vágyát, s ezáltal a mások iránt érzett vágyát. ...   Tovább »

Korábbi

2012.02.24.
Kép

Ki ne emlékezne a copfos kislányra az E. T.-ből? Az anyai részről félig magyar Drew hétévesen lett sztár, de színészi pályafutását...   Tovább »
2010.10.06.
Kép

Heidi Klum újra is újra bebizonyítja a világnak, hogy a modellkarrier összeegyeztethető az anyasággal. Sőt, a Victoria Secret legszebb...   Tovább »
2011.06.21.
Kép

A sármos színész egy ügyvéd szerepével lett híres tizenöt éve, legújabb filmjében, Az igazság árában pedig ismét védőügyvédet...   Tovább »
2012.05.06.
Kép

Paul Wesley egy csapásra vált világsztárrá a Vámpírnaplók szédületes sikerének köszönhetően. Mára lányok, asszonyok milliói követik...   Tovább »
2011.10.18.
Kép

Október 14-én, pénteken nagy sikerrel mutatta be a Centrál Színház az Egy nyári éj mosolya című Broadway-musicalt Törőcsik Mari,...   Tovább »