Hyundai Gablini szalonmegnyitó PDF Nyomtatás E-mail
Olvasóink értékelése: / 0
ElégtelenKitűnő 
Írta: Aszódi Ádám   
2012. június 14. csütörtök, 15:03

Budaörsre szebben süt a nap

Különös jelentősége van a mai napnak, a válság a kételyek és a hisztéria közepette, valakik, végre bátorságpróbát tettek. Sóhajtozás, aggódás, és önsajnálat helyett, előre néztek, közös célokat fogalmaztak meg, s erejüket, tudásukat összeadva újat alkottak.

Jó ilyet látni manapság, lehet tőlük tanulni! Küldetésük szerint, örülnek bárki sikerének, épülnek abból. Hiszik és joggal hiszik, az emberre hat környezete. A jó felemeli, a rossz pedig lesüllyeszti. Ők név szerint: Gablini Gábor a Gablini Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója, Markó Zoltán a Hyundai Holding Hungary Kft ügyvezetője, és aki a gyors megvalósításban és a hely biztosításában segített Wittinghoff Tamás Budaörs polgármestere.

A cél világos, az eszköz pedig kiváló. A Hyundai. Lassan hazánkban is kezdik kapiskálni, amit Európa nyugati és keleti fele is jobban tud nálunk, a feltörekvő dél-koreai márkákat bizony komolyan kell venni. Minőségben mára beérték, sőt néhány területen túl is szárnyalták az európai etalon márkák szintjét. Szolgáltatásban pedig messze túlnőttek azokén. Mára az autóik is mind szépek, biztonságosak, az áruk pedig reális. Mi kell még? A siker borítékolható! Jó szándék, helyes világkép, tapasztalt résztvevők és bizony, a surranó pályán élre törő Koreaiak. Bravó! Lehet őket követni!

Mindezek tudatában, dacolva a piaci hangulattal, sokaknak példát mutatva, ma megnyitották a Hyundai Gablini budaörsi autószalonját, ami minden mai elvárásnak megfelel, s a már meglévő telepen belül öt új munkahelyet teremtett. Megközelítése roppant egyszerű, az M1-M7 közös bevezetőjénél a már jól ismert Gablini telephelyen található.

Milyen jövő vár az új szalonra? A fentiek ismeretében fényes. Mindezt megerősítendő, a megnyitó háziasszonya, Pataki Zita, házasságkötések kapcsán tett népi megfigyelésekre alapozva kijelentette, napsütésben kötött frigyek derűs jövő előtt állnak. Ma sütött a nap. A Hyundai és a Gablini házassága szimbolikusan ma, a nemzeti-színű szalag átvágásakor köttetett. Tiszta szívemből kívánom, Zitának legyen igaza!

Foto: Aszódi Ádám

Hozzászólások
Hozzáadás Keresés
Hozzászólás
Név:
Email:
 
Tárgy:
 
Gépelje be a képen látható karaktereket.
 
Képeslapküldés

Lepje meg szeretteit egy
szép képeslappal!

Tovább »

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Népszerű

2013.01.09.
Kép

A bájos Nina Dobrev a Vámpírnaplók című sorozat főhősnőjeként lett egy csapásra világhírű, s vélhetően nők milliói cserélnének...   Tovább »
2013.12.01.
Kép

Szűnni nem akaró köhögés keseríti meg az életét? Nehezen múlik a torokfájása és nem segítenek a patikában kapható szopogatós...   Tovább »
2013.12.01.
Kép

Noha a meteorológusok szerint már csak néhány napot kell várni az idei első hószállingózásra, az otthonainkba egy kis segítséggel...   Tovább »
2012.06.20.
Kép

Egy régi legenda szerint az igazgyöngy a hűség ékköve, amely csökkenti a nő vágyát, s ezáltal a mások iránt érzett vágyát. ...   Tovább »

Korábbi

2012.03.06.
Kép

A múmia sztárja is – mint annyian a filmszakmában – magyar felmenőkkel dicsekedhet. Édesanyja osztrák pszichológus, édesapja pedig magyar...   Tovább »
2011.03.01.
Kép

A brit színész jó ideig élte az ismert, de sztárnak nem nevezhető színészek nyugalmas életét. A legújabb Bondként azonban személye...   Tovább »
2010.12.02.
Kép

A nagy sikerű Harry Potter könyvek írójáról valószínűleg azok is tudják, kicsoda, akik soha egyetlen sort sem olvastak a műveiből. J. K....   Tovább »
2012.02.24.
Kép

Ki ne emlékezne a copfos kislányra az E. T.-ből? Az anyai részről félig magyar Drew hétévesen lett sztár, de színészi pályafutását...   Tovább »
2012.05.29.
Kép

A francia színész nem érte be kevéssel: sikeres hazájában és a nagyvilágban egyaránt, ő nyerte el a világ egyik legszebb nőjének kezét,...   Tovább »