Influenza ellen: teendők és gyógymódok PDF Nyomtatás E-mail
Olvasóink értékelése: / 0
ElégtelenKitűnő 
Írta: L.Á.   
2011. február 09. szerda, 10:20

A híradó rendre a H1N1 vírussal riogatja a lakosságot, hogy fogyjanak a bőséges bevételt hozó oltóanyagok, amiről már tavaly épp ők adták hírül, hogy semmit sem érnek a folytonosan mutálódó és épp ezért megfoghatatlan vírusok ellen. Később híre ment, hogy hatásuk nemhogy segítene az embereken, de kifejezetten ártalmas, ugyanis hosszú távon idegrendszeri és immunrendszeri zavarokat okozhatnak.


Ezek után nem csoda, ha az emberek össze vannak zavarodva, és nem tudják eldönteni, hogyan védekezzenek a vírusok ellen, amelyek így is, úgy is eljönnek tavasszal, sőt, az enyhe időjárásnak köszönhetően már meg is érkeztek hazánkba. A vírusokkal vélhetően mindannyian (vagy a legtöbben) találkozni fogunk, ahogy minden évben megtesszük. Természetesen az egyre agresszívabb vírusok veszélyesebbek a gyengébb immunrendszerű emberek, így a babák, a nagyon idősek, a betegek számára, de kellő odafigyeléssel megelőzhetjük, illetve, ha már elkaptuk, hatékonyan legyűrhetjük a betegséget.

A H1N1 a légzőszerveket támadó vírus, amely erősen terheli a tüdőt, ezért influenzás időszakban kerüljük a tömeges rendezvényeket, nagyon gyakran mossunk kezet, és ha a környezetünkben beteg ember van, ne legyünk restek maszkot viselni! Az orvosok nagy része úgy véli, oltást csak az kérjen, akinek az állapota ezt szükségessé teszi, hiszen minden oltás gyengíti az immunrendszerünket, és komoly allergiás panaszokat válthat ki.


Influenza-ellenes étrend

Táplálkozásunkkal hozzájárulhatunk immunrendszerünk hatékony működéséhez. Ezért influenzás időszakban, vagy ha megérezzük az első tüneteket, igyekezzünk csökkenteni az állati fehérjék bevitelét. Helyette együnk több zöldséget (lila hagyma, fokhagyma, vöröshagyma előnyben!), gyümölcsöt, teljes kiőrlésű gabonából készült ételeket, és ügyeljünk a bő (3 liter/nap) folyadékbevitelre! Segítenek a gyógyteák és a méz, amit napjában többször is fogyaszthatunk, 1-1 kiskanállal, magában is. Kerüljük az E-számokat tartalmazó ételeket, és láz esetén fogyasszunk könnyen felszívódó szénhidrátokat: pl. fokhagymás pirítós, mézes háztartási keksz.

Immunerősítő mézes cékla: egy fej céklát lereszelünk, összekeverjük egy kanál mézzel és egy kis frissen csavart citromlével, picit állni hagyjuk, majd bekanalazzuk.

Immunerősítő citrus-turmix: kifacsarunk 2 grapefruitot, 2 narancsot, és összeturmixoljuk 1 banánnal, 1 kanál mézzel, és egy kis fahéjjal. Azonnal fogyasztható.

Vöröshagyma tea: a népi gyógyászat régóta használja ezt a kitűnő nyákoldó teát, amely pusztítja a vírusokat, és enyhíti a köhögési tüneteket. Egy vöröshagyma piros héját felteszünk főni, és 5 percig csendesen forraljuk. Kihalásszuk a héjat, és citrommal, mézzel ízesítve fogyasztjuk.

Fokhagymás pirítós: a fokhagyma szintén erős vírus- és baktériumölő zöldség, amely hatékonyan segít légúti panaszok esetén. Dörzsöljünk meg egy gerezd fokhagymával egy szelet pirítóst, majd 1-2 gerezdet karikázzunk a kenyerünkre. Vértisztító, immunerősítő hatású, kiváló házi "gyógyszer".


A vitaminokról

A multivitaminok szedése influenzás időszakban nem javallott, hiszen nem szabad "etetni" a vírusokat, de a C-vitamin kivételt képez ez alól. Napi 500-1000 mg C-vitamin fogyasztása kifejezetten előnyös lázas, gyulladással járó betegségek esetén. Hatékonyak lehetnek még a citromos-csipkebogyós, csalános, citromfüves teák, amelyeket egész nap fogyaszthatunk. Végül pedigsok-sok friss gyümölcs kerüljön az asztalra: grapefruit, narancs, mandarin, citrom, alma, stb.


Házi gyógymódok

- Hatékonyan segíthet köhögés és a letapadt nyákok ellen a kakukkfű és a lándzsás útifű szirup

- A mellkas házi zsírral való bekenése és meleg dunsztolása segít felszakítani a letapadt nyákokat

- A sós vízzel való gargarizálás enyhíti a torokfájást / gyulladást, és csökkenti a fájdalmat

- Infra lámpa: megnyugtatja a fájó homlokot és gyulladt arcüreget

- Körömvirág krém: a kipirosodott orr bőrét megnyugtatja

- Tengeri sós orrspray: mellékhatás nélkül, hatékonyan megszünteti az orrfolyást, csökkenti a nyálkahártya duzzanatát

- Inhalálás: csökkenti az arcüregben felhalmozódott váladékot

- Láz esetén: maradjunk ágynyugalomban, és rendszeresen szellőztessünk! (38 fok alatt ne csillapítsunk lázat, hagyjuk, hogy immunrendszerünk végezze a dolgát!)

- Rendszeresen és alaposan mossunk kezet, lehetőleg antibakteriális szappannal - a patikákban kapható!

- Használjunk influenza-ellenes légfrissítőt: a szobába permetezve elpusztítja a kórokozókat

Úgy tartják, " az influenza gyógyszerrel 14 napig, anélkül pedig 2 hétig tart. Lehetőleg igyekezzünk elkerülni a betegséget, ám ha mégis elkapjuk, lehetőleg kemikáliák nélkül gyógyuljunk meg - orvossal azonban minden esetben konzultáljunk, és kérjünk folyamatos kontrollt, míg teljesen meggyógyulunk!

Hozzászólások
Hozzáadás Keresés
Hozzászólás
Név:
Email:
 
Tárgy:
 
Gépelje be a képen látható karaktereket.
 
Képeslapküldés

Lepje meg szeretteit egy
szép képeslappal!

Tovább »

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Népszerű

2013.01.09.
Kép

A bájos Nina Dobrev a Vámpírnaplók című sorozat főhősnőjeként lett egy csapásra világhírű, s vélhetően nők milliói cserélnének...   Tovább »
2013.12.01.
Kép

Szűnni nem akaró köhögés keseríti meg az életét? Nehezen múlik a torokfájása és nem segítenek a patikában kapható szopogatós...   Tovább »
2013.12.01.
Kép

Noha a meteorológusok szerint már csak néhány napot kell várni az idei első hószállingózásra, az otthonainkba egy kis segítséggel...   Tovább »
2012.06.20.
Kép

Egy régi legenda szerint az igazgyöngy a hűség ékköve, amely csökkenti a nő vágyát, s ezáltal a mások iránt érzett vágyát. ...   Tovább »

Korábbi

2012.06.25.
Kép

Paul Bettany a világ egyik legfelkapottabb angol színésze, aki bebizonyította, hogy nem csak a prózai szerepekben tud kiemelkedő produkciót...   Tovább »
2011.03.20.
Kép

Az idei év eddig az Oscar-díj jegyében telt a sármos színész számára: jelölést kapott a legjobb férfi főszereplő kategóriában, és ő...   Tovább »
2010.10.06.
Kép

Simon Bakerrel hetente találkozhatunk a képernyőn. De vigyázat! A mentalista természetfeletti tulajdonságokkal rendelkezik! Nem mindegy ...   Tovább »
2012.05.06.
Kép

Paul Wesley egy csapásra vált világsztárrá a Vámpírnaplók szédületes sikerének köszönhetően. Mára lányok, asszonyok milliói követik...   Tovább »
2012.09.05.
Kép

Farrokh Bulsara szinte egy idegen bolygóról érkezett a rock 'n' roll világába. Indiai zoroasztriánus vallású szülők gyermekeként a...   Tovább »