Rékasi Károly: Mindig a megoldást keresem PDF Nyomtatás E-mail
Olvasóink értékelése: / 0
ElégtelenKitűnő 
Írta: Ordódy Eszter   
2011. március 02. szerda, 01:00
Tartalomjegyzék
Rékasi Károly: Mindig a megoldást keresem
2. oldal
Minden oldal

Rékasi Károly színművésszel kihívást jelentő szerepekről, átlényegülésről, neves tanítókról, útravalóról, próbákról, és az elérni kíván célokról beszélgettünk.



- Ön Jászberényi születésű, úgymond jász, a Jászságból. Milyen családi gyökerei vannak, művészi ambíciókkal bíró szülők, nagyszülők, akik a színészi pályára inspirálták?

- Ez úgy hangzana nagyon-nagyon szépen, hogy már oh, már az én nagyszüleim is..., és a népművelő körökben... , de senki semmi ilyesmivel nem foglalkozott. A nagyszüleim paraszti származásúak, a szüleim pedig a híres és valamikor nagyon-nagyon szép múltú Hűtőgépgyárban dolgoztak. Aztán fuvarozással foglalkoztunk, de még a klasszikus módon, lovas kocsival szállítottuk a tüzelőt meg az építő anyagokat. Tehát az egész életem ebbe az irányba mutatott, hogy nekem ezt kell csinálni, amivel most foglalkozom. (nevet)

- Műszaki szakközép iskolában tanult, ez utal-e akkori érdeklődési körére?

- Az sem az én kitalációm volt, mint ahogy nagyon sok minden más sem, ami velem történik. Amikor nyolcadikos voltam, sok más nyolcadikoséhoz hasonlóan nekem is volt valamiféle üresség a továbbtanulást vagy a további életutat illetően a kobakomban. Édesanyám javasolta, hogy ne gimnáziumba menjek, mert ha nem akarok továbbtanulni, akkor a mezítlábas érettségivel nem sok mindenhez tudok kezdeni. Szakmunkás képző? Ha véletlenül mégis úgy alakul, és benő a fejem lágya, és tovább tanulnék, akkor ott meg nincs érettségi, ezért középutas megoldást javasolt nekem, ez pedig az Erősáramú Szakközép Iskola volt, ami ott, Jászberényben működött, és ahol nagyon-nagyon gyorsan kiderült, hogy Ohm-törvényéhez az égvilágon semmi közöm nincs.

- Keveseknek van...

- Az osztályfőnököm egy csoda-pasas volt, Bakki Árpád tanár úr, aki fölismerte azt, hogy ennek az osztálynak - akit vagy a Jóisten vagy a Sors, de valamiféle figyelmeztetésként vagy büntetésként az ő keze alá adtak négy évre -, az egyharmada tényleg ilyen érdeklődést mutatott, az összes többi azonban inkább focizni vagy kézilabdázni szeretett, vagy népzenélni, néptáncolni, illetve bármi mást csinálni, mint az x1, x2-vel foglalkozni.

- Mikor kristályosodott ki Önben, hogy színészettel szeretne foglalkozni?

- Mint ahogy a középiskola sem az én ötletem volt, a további utam megkezdése sem az én fejemből pattant ki. Egy osztálytársam mondta egy versmondó verseny után, amit megnyertem, hogy „Karcsi, nem akarsz te színész lenni?”, és mivel én akkor sem nagyon tudtam, hogy mi akarok lenni, mondtam neki, hogy „hát, de, persze, dehogynem!” Színházban sem voltam addig.

- Hányadik alkalommal vették fel a Színművészeti Főiskolára?

- Az első próbálkozásom ugye az érettségi évében volt. A harmadik, utolsó rostán pottyantam ki, s tulajdonképpen, amikor kiestem, akkor éreztem igazándiból, hogy márpedig én ezt akarom csinálni. Tehát akkorra érett meg bennem az elhatározás. Egy évre Budapestre költöztem, elkezdtem villanyszerelőként – most majdnem azt mondtam, hogy dolgozni, ez persze nem igaz -, szóval villanyszerelőként fizetést kaptam egy éven keresztül. Ott is kiderült (ez az Evig szervizben volt), hogy az égvilágon semmi közöm nincs ahhoz, amiről papírom van, miszerint villanyszerelő vagyok, de elviseltek, és fizetést adtak azért, hogy nagyobb kárt ne csináljak. A következő felvételi pedig már sikerült.

- Másképp készült a második felvételire?

- Nagyon nagy különbség volt a két felvételizésem között. Az elsőre úgy készültem, hogy elképzeltem Jászberényből, a lovas kocsiról, hogy mi az, amit elvárnak a tanárok a felvételizőktől, és annak megfelelően próbáltam felkészülni. A következő alkalom viszont már úgy történt, hogy olyan anyagokat, verseket, prózákat vittem magammal, amiről azt gondoltam, hogy én vagyok, én saját magamat akartam megmutatni.

- Kik voltak a mesterei a Főiskolán, és kapott-e olyan hasznos útravalót, amit ma is kamatoztatni tud?

- A Barátok közt stúdiójában időnként viccelődve hivatkozom arra, hogy én Szinetár osztályba jártam – ezen a többiek már jót derülnek - , viszont én tényleg komolyan gondolom, hogy óriási ajándék volt az, hogy az osztályvezető tanárom Szinetár Miklós volt. Egy hallatlanul nagy tudású és rendkívül jó ízlésű ember. Nem mondom azt, hogy szakember, mert attól ő sokkal több, mint hogy szakembernek nevezhessük. Valamint Avar Pista bácsi, aki ugyan eredetileg beszéd technikát tanított nekünk, de emellett - hiszen ízig-vérig színész emberről beszélünk -, nem tudott nyugton maradni és tágította a saját határait, tehát a színész-képzésünkben is részt vett. Ha csak őket, kettejüket említem..., de hát káprázatos emberek, hölgyek, urak vettek körül bennünket: Hegedűs Géza bácsi tanított nekünk dráma történetet, az megint egy külön ajándék. Pintér Oroszlán volt a „verekedés” tanárunk, aki akkor a kaszkadőr szövetség elnöke volt. Tehát, tényleg, hallatlanul nagyszerű emberek vettek ott körül bennünket, én ajándéknak tekintem azt a négy évet, amit ott tölthettem a Főiskolán.

- Kik voltak a diáktársai, vannak-e barátai azokból az időkből?

- Elég nagy osztállyal indultunk, és a lányokkal illő kezdeni: Kiss Erika, Tallós Rita, Segesvári Gabi, Orosz Helga, Spolarics Andrea, a fiúk közül pedig: Győri Péter, Mikula Sándor, Kaszás Géza, Bagó Bertalan, Kerekes József, Epres Attila... szóval, jelentős, nagy osztály volt ez. Egyetlen egy embertől váltak meg a tanáraink, gyakorlatilag majdhogynem a teljes csapat végig csinálta ezt a négy évet. Évfolyamtársaink voltak az úgynevezett Major-osztály, őket még Major tanár úr kezdte el gondozni és nevelgetni, majd az ő halála után Kerényi tanár úr vitte a párhuzamos osztályt. Olyan nagyon nagy barátságok szerintem nem maradtak, hiszen már akkor elkezdett megmutatkozni, hogy itt azért többnyire munkakapcsolatok születnek. Természetesen barátságok kialakulhatnak, mint bármelyik más területen, de nem gondolom, hogy itt gyakoribbak a nagy, mély barátságok, mint akár, teszem azt, a fogorvosoknál, vagy – itt van most velem szemben egy optikai üzlet – az optikusoknál. Tehát együtt dolgozunk, benne vagyunk gyakorlatilag egymás agyában, egymás zsigereiben, és olyankor közelebbi a kapcsolat. Majd kialakul egy másik produkció, és akkor azokkal az emberekkel vagyunk közelebbi kapcsolatban.

- A diploma osztó után, kezdő színészként még volt módja a „nagy öregekkel” együtt játszani a színpadon. Sinkovits, Mensáros és társaik adtak-e jó tanácsokat, szakmai segítséget?

- Az én nullkilométer-kövemet nem is a főiskolához helyezném, hanem Nyíregyházára. A főiskola után egy évig a Madách Színházban voltam gyakorlaton, ahol nem igazán találtam a helyem. Az egyik un. kis-osztályfőnököm (Szinetár tanár úr mellett Félix László és Léner Péter is dolgoztak velünk), Léner Péter, akkoriban a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházat vezette, amely akkor nyerte el az évad színháza címet. Ő látta, hogy nekem nem sok dolgom van az Ádám Ottó irányította Madách Színházban, neki viszont szüksége volt rám. Úgyhogy ez a két pasas megegyezett abban, hogy Ádám Ottó odaad engem egy évre Nyíregyházára. Az egy évből aztán három esztendő lett. Káprázatos három év volt: gyakorlatilag pénteken bemutatóm volt, és következő hétfőn már mindig elkezdtem egy újabb darabot próbálni. Bárány Frigyessel, Máthé Etával, Simor Ottóval, és természetesen Mensáros Laci bácsival, Schlanger Andrással, Varjú Olgával együtt dolgozni hihetetlen jó volt... hatalmas erő volt akkor a Nyíregyházi színházban. Az volt nekem, ha úgy tetszik, a „master”-képző, a főiskola után. A Főiskola adott egy alap diplomát, de a következő három év nagyon-nagyon kellett.

- Milyen szerep-álma van, ami megvalósításra vár?

- Nem szoktam álmodozni.

- Hihetetlen.

- Miért?

- A Wass Albert est is nyilván egy régi álom volt, nem a semmiből született.

- Nem álom volt, hanem vágy. Azért nem szoktam álmodni meg álmodozni, mert ha az nem teljesül, akkor nagyon rosszul tudom érezni magamat.

- Ahhoz Ön azért elég céltudatos, hogy megcsinálja a dolgokat, amiket kitűzött maga elé, nem?

- Inkább erről van szó. Igen. Azt gondolom, az a különbség az álmodozó meg közöttem, hogy én, ha kitalálok vagy fejembe veszek valamit, akkor nem várok arra, hogy na, ez majd beteljesül, majd megoldódik. Én nem a problémát látom, hanem a megoldást keresem mindig.

- Nem is passzív dologként képzeltem el Önt és az álmodozást, hanem úgy, hogy kikristályosodik az ötlet, és akkor megy utána, tűzön-vízen át.

- ... lehetőleg ezerrel, hogy ne piszmogjunk vele túl sokat.

- Zenés, vidám szerepekben ritkán látni. Bicska Maxi, Mágnás Miska alakja remekül passzolna a karakteréhez. Nem gondolt még arra, hogy ki kéne magát próbálnia egyszer egy ilyen darabban is?

- Én alapvetően jót akarok az én környezetemnek. (nevet). Viszont, ha énekelnék, azzal csak rosszat tennék. Egyébként Nyíregyházán, a Ribillió Bécsben című operettben fölléptem, én voltam a besorolás szerint az úgynevezett táncos-komikus. Valami borzasztó volt, viszont több vastapsot is kaptam. A táncos-komikusságból csak két dolog nincs meg bennem: táncolni és énekelni nem tudok, de nem is gondolom, hogy nagyon-nagyon komikus jelenség volnék. Így aztán úgy éreztem, nincs mit veszítenem: mindent beleraktam ebbe a figurába. Hihetetlen nagy sikere volt - ezt ugye tapsrendnél lehet lemérni. A tapsrendben a bonviván, és a primadonna kisebb tapsot kapott, mint én. Mindent megcsináltam: bevittem a kölyökkoromból az otthoni karikás ostort, és addig parádéztam vele a színpadon, amíg a vastapsot ki nem harcoltam. Szóval szemrebbenés nélkül, arcátlanul mindent elkövettem, úgymond könyörtelen voltam a színpadon: csak így tudtam megcsinálni a szerepet, viszont ez is hozzásegített ahhoz, hogy rájöjjek arra, nem szabad csak korlátokon belül gondolkodni. Ez volt az első fellépésem, amikor nem akartam megfelelni, hanem a saját berkeimen kívülre léptem.




Hozzászólások
Hozzáadás Keresés
Hajnalka  - erdély   |2011-03-02 10:21:17
Mindig nagy tisztelője voltam a színészházaspárnak.Amit a Bergmann darabban nyújtottak, jobb volt mint a film!Az erdélyi emberek hangulatát, életszemléletét megmutatni heroikus feladat. Én is úgy érzem, hogy van mit tanulni tőlük!További sikereket kívánok!
kacirc  - Rex pálinkák   |2011-03-06 09:57:30
A királyok italaként címkézett hungarikum úgy hallottam, hogy Rékasi Károly nevéhez fűződik.
Szívesen olvasnám, hogy honnan jött az ötlet,és miben nyújt egyedit ez az általa gyártott nemes ital.
Hozzászólás
Név:
Email:
 
Tárgy:
 
Gépelje be a képen látható karaktereket.
 
Képeslapküldés

Lepje meg szeretteit egy
szép képeslappal!

Tovább »

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Népszerű

2013.01.09.
Kép

A bájos Nina Dobrev a Vámpírnaplók című sorozat főhősnőjeként lett egy csapásra világhírű, s vélhetően nők milliói cserélnének...   Tovább »
2013.12.01.
Kép

Szűnni nem akaró köhögés keseríti meg az életét? Nehezen múlik a torokfájása és nem segítenek a patikában kapható szopogatós...   Tovább »
2013.12.01.
Kép

Noha a meteorológusok szerint már csak néhány napot kell várni az idei első hószállingózásra, az otthonainkba egy kis segítséggel...   Tovább »
2012.06.20.
Kép

Egy régi legenda szerint az igazgyöngy a hűség ékköve, amely csökkenti a nő vágyát, s ezáltal a mások iránt érzett vágyát. ...   Tovább »

Korábbi

2010.10.06.
Kép

Simon Bakerrel hetente találkozhatunk a képernyőn. De vigyázat! A mentalista természetfeletti tulajdonságokkal rendelkezik! Nem mindegy ...   Tovább »
2012.03.06.
Kép

A múmia sztárja is – mint annyian a filmszakmában – magyar felmenőkkel dicsekedhet. Édesanyja osztrák pszichológus, édesapja pedig magyar...   Tovább »
2011.07.07.
Kép

Graceland, vagyis Elvis Presley otthona az USA egyik legkedveltebb látnivalója. A memphisi birtok, ahol egykor a rock király élt népes...   Tovább »
2010.12.02.
Kép

A nagy sikerű Harry Potter könyvek írójáról valószínűleg azok is tudják, kicsoda, akik soha egyetlen sort sem olvastak a műveiből. J. K....   Tovább »
2011.04.26.
Kép

Első televíziós fellépése óta - nem véletlenül - Freddie Mercuryhez hasonlítják elementáris erősségű, kristálytiszta hangját. Tabáni...   Tovább »