Rékasi Károly: Mindig a megoldást keresem - 2. oldal PDF Nyomtatás E-mail
Olvasóink értékelése: / 0
ElégtelenKitűnő 
Írta: Ordódy Eszter   
2011. március 02. szerda, 01:00
Tartalomjegyzék
Rékasi Károly: Mindig a megoldást keresem
2. oldal
Minden oldal



- Mi az izgalmasabb: a személyiségétől merőben eltérő karaktert eljátszani, vagy olyasvalakit, aki némiképp hasonlít Önre?

- Mindig a saját személyiségemből indulok ki, hiszen fogalmam sincs, ki lehetett – teszem azt , most játszom a Bánfalvy Stúdióval a Figaro házasságát -,  Figaro. Találkozhattam én Figaróval? Hát, bár nem túl jó a memóriám, nem emlékszem rá, hogy találkoztam volna vele, megfigyelhettem volna. Tehát itt is saját magamból kellett kiindulni, hogy adott szituációban, adott helyzetekben, adott karakterekkel én hogyan működnék. Ehhez természetesen hozzá adtam a darabból kiolvasott Figaro-jellemrajzot. Ez mindig egyfajta turmix, ezért van az, hogy két egyforma Figarót az országban, pláne a világban nem lehet találni. Mindig hozzáadódik az adott alkotó, az adott színész a saját személyisége. Nem tudunk másból fogalmazni, csak a saját élményeinkből. Egy-egy élményünket, pedig hogyan élünk meg? Egy-egy történés hogyan történik meg velünk? Úgy, ahogy abban mi veszünk részt, ahogy az rajtunk keresztül folyik. Éppen ez az izgalmas ebben a játékban – nekem, szerintem. Ha egy néző fogja magát, és bemegy Békéscsabán, Győrben és Budapesten egy-egy színházba, és megnézi ugyanazt a darabot, sohasem ugyanazt látja, hiszen az egyik helyen is másképp fogalmazzák meg, a másik helyen is, és mindegyik lehet igaz.

- Ezek szerint jelentős kihívás a szerep.

- Abszolút az! Mert itt azért fölbukkannak olyan jellemvonalak, amelyek kínosan rímelnek Rékasi Károly jellemére. De a néző nem azért megy be a színházba, hogy Rékasi Károlyt nézze - a néző Figarót szeretné látni. Akkor indul az az izgalmas kis játék, hogy elkezdek áthangszerelni. A Figaro azért is külön izgalmas, mert egy kor-stílust is hozzá lehet adni.
Manapság gyakorta fölteszik a kérdést, hogy van az, hogy valaki játszik egy szappanoperában, és közben pedig Wass Albert önálló esttel is a nézők elé lép? Valakinek ez nem fér össze. Ez esetben arra szoktam hivatkozni, hogy 1986-ban az Ódry Színpadon Szinetár Miklós tanár úr saját kezűleg átadott nekem egy diplomát, a másik kezével pedig megszorította a kezem, és én ebből úgy éreztem, hogy alkalmasnak talál arra, hogy a későbbiekben bizonyos helyzetekben, bizonyos karaktereket élethűen meg tudjak formálni. Talán ez különböztet meg bennünket másoktól. Talán egy picivel érzékenyebbek vagyunk, erősebb empátiával bírunk, jobban figyeljük a környezetünket, valamint a saját életünket, és ezt adott esetben egy elénk rakott írással jól össze tudjuk házasítani.

- A Jelenetek egy házasságból című Bergman darabban feleségével, Détár Enikővel játszik együtt. Könnyebb vagy nehezebb vele játszani, mint mondjuk egy vadidegennel?

- Ez a próba-folyamat a legborzasztóbb volt számomra, amióta ezzel foglalkozom. Kezdődött azzal, hogy amikor kitaláltuk, hogy ezt a darabot állítjuk majd színpadra (megjegyzem, saját vállalkozásban - még két ilyen őrült ember nincs, hogy a saját pénzét áldozza erre), akkor indultunk éppen nyaralni, és Szardínián hol a medence parton, hol a tenger parton vettük elő a saját szövegkönyvünket. Enci is az övét, én is az enyémet. Enikő általában néhány oldal után sírva tette le, én meg az első egy-két próbálkozás után szó szerint elhajítottam a szövegkönyvet, hogy még ekkora hülyeséget... ne csináljuk, ember nem fog bemenni egy ilyen darabra. Ki megy azért színházba, hogy megnézze, ő is ilyen nyomorúságban él, és épp ilyen csapnivaló a magánélete, és egyáltalán?
Aztán mégiscsak elkezdtük próbálni... és több alkalommal otthagytam a próbát. Bergman hihetetlenül kínosan, és sejtekbe hatóan fogalmazott meg bizonyos helyzeteket, és én nagyon nehezen tudtam ezeket feldolgozni és szétválogatni. Encivel 23 éve éltünk ekkor már együtt, és ebben a 23 évben volt hepe is, meg hupa is, tehát volt szép is, meg volt rossz is, mint ahogy ez természetes. De amikor próbáltunk, és elhangoztak bizonyos mondatok Enci szájából, láttam a tekintetét, és pontosan tudtam, hogy  most éppen mire gondol, és hogy a saját életünkben megtörtént pillanatok vannak előtte. Vagy mégsem? Vagy mégis Marianne beszél most? Szóval ez egy tudathasadásos állapot volt, és amikor nem tudtam ezeket feldolgozni, akkor fogtam a szövegkönyvet, becsuktam, és azt mondtam, jó, próba vége. Én itt, most nem csinálom tovább! És akkor a két lány, Enci és Balatoni Mónika, a rendező csak ültek, és néztek...aztán pontosan tudták, hogy ha majd ennek az őrültnek egy kicsikét lemegy az agyvize, lesz következő próba is. És aztán lett is, most pedig már túl vagyunk a 105. előadáson.

- Arra nem gondoltak, hogy esetleg a könnyebb utat válasszák egy bohózattal vagy egy vígjátékkal?

- Mi feladatot akartunk adni magunknak. Nem azt mondom, hogy egy vígjáték megfelelő előadása az nem lenne feladat, kihívás. Csak mi olyan darabot kerestünk Encivel, amit meg tudunk oldani két személyre (kérvényezni kellett a jogtulajdonosoktól), másrészt mindkettőnknek azonos nagyságrendű és azonos fajsúlyú feladat jut benne. Nagyon fontos volt az is, hogy összegezni akartuk, a főiskola óta hova is jutottunk, mennyit profitáltunk ebbéli létezésünkből, és erre ez a darab kiválóan alkalmas.

- Laikusként azt gondolnám, hogy a nehezebb, komolyabb darabokban jobban ki lehet domborítani a tehetséget, a tudást, mint egy vígjátékban. Ez így van?

- Akkor most mondok Önnek egy egészen szélsőséges helyzetet, aztán megítélheti, hogy ez a megállapítás helyén való volt-e vagy sem. Tegnap este például felléptünk egy szállodában Encivel egy olyan rendezvényen, amelyen immunológusok vettek részt. Nem voltak színházi körülmények, az emberek vacsora asztaloknál ültek, semmi nem támasztotta alá, hogy majd odafigyelnek ránk és az est egy értékelhető dolog lesz. Enci énekelt, de előtte verseket mondtunk, magyar költők verseit, aztán Enci táncolt, én bűvészkedtem. Ha ezt nem vesszük nagyon-nagyon komolyan, és nem tudjuk teljes odaadással csinálni, akkor ez az ott ülő embereknek egy kellemetlen óra hossza lenne. És mégis, utána odajöttek hozzánk a szervezők, hogy nagyon-nagyon szépen köszönik. Volt olyan vendég, aki utána kijött hozzánk, és azt mondta, hogy ezek a versek óriási élményt jelentettek neki. Tehát műfajilag én nem válogatnám szét, hogy mi az értékes, mi a kemény, mi az odaadást igénylő munka, és mi nem az. Azt gondolnám, hogy ez személyiség függő. Ki az, aki - bármilyen helyzet is teremtődik számára -, százezer százalékig odateszi magát? Ez fontos, véleményem szerint, az önbecsülés miatt is. Mert bármilyen helyzet után is, ha tükörbe tudok nézni, és azt mondom, hogy ami tőlem tellett, megtettem, akkor ezután este nyugodtan le tudok feküdni. Tehát amikor este az ember elvégzi az összegzését (nem tudom, Ön szokott-e, én szoktam),  felteszi magának a kérdést: pl. Örömet szereztem-e másoknak a tőlem telhető legjobb tudásom szerint?”. Ezek a napi elszámolások nekem nagyon fontosak.

- Hogyan tud átlényegülni egy-egy fellépés előtt? Vannak bevett szokásai, babonái, szertartásai, amelyek segítenek a „felvenni”az adott karakter személyiségét?

- Kialakulnak olyan mechanizmusok, amik ezt segítik. Például a Wass Albert estre én magam szállítom az ehhez szükséges díszleteket, kellékeket, és mindenféléket. Beülünk a technikus kollégámmal az autóba, elmegyünk az adott helyszínre, és ott felépítjük a színpadot. Ez a mechanikus tevékenység szépen ráhangol a darabra: egyszer csak elkezdem ott érezni magam Wass Albert szobájában, miközben még a díszletet építjük, és telerakom könyvekkel az íróasztalt. De utána, ha elkészültünk, az utolsó fél órát magamban töltöm el az öltözőben. Utólag derült csak ki, hogy feltérképezhetetlen kihívás volt, amit magamnak állítottam ezzel a darabbal. Egy óra hosszan egyedül a színpadon lenni -  nem is gondoltam bele.
A jelenetek egy házasságból című darab előtt (saját magunk visszük Encivel a saját jelmezeinket), a fiúk fölépítik a színpadot, de a jelmezeket már mi pakoljuk be, együtt. Elhelyezzük a különböző, gyors öltözésekhez  szükséges kellékeket (mert az előadás két felvonása alatt rajtunk kívül nem bukkan fel más személy a színpadon), és mi alakítjuk át előadás alatt a helyszíneket, mi váltjuk a ruhákat, kizárólag mi csinálunk mindent - ehhez pedig nagyon kéznél kell lennie a dolgoknak, hogy az átváltozás egy pillanat alatt megtörténhessen. Amíg bepakoljuk ezeket a holmikat, ráhangolódok a szerepre. Már abban a térben mozgok, abban a gondolati körben létezem.
Ahol pedig erre nincs lehetőség, mert úgy érkezünk meg pl. egy sörsátras fellépésre, ahol artista számokkal szórakoztatom a nézőket, vagy éppen akár verset mondok, ott egy sajátos technikát alkalmazok, ami segít ebben.

- Milyen visszajelzéseket kap a Wass Albert estjével kapcsolatosan a nézőktől?

- Sohasem gyűjtögettem azokat az észrevételeket, azokat a jelzéseket, tetszés vagy nemtetszés-nyilvánításokat, amelyeket eddig kaptam, sőt, korábban nem is olvastam el a nekem írott leveleket, kivéve most, a Wass Albert est kapcsán (amely Szerelmem, Erdély címet viseli).
Amikor belefogtam ebbe a munkába, jókora adag önzés volt bennem: szerettem volna újra élni azokat a pillanatokat és érzéseket, amelyeket akkor tapasztaltam, amikor Erdélyben forgattunk Koltay Gáborral az Adjátok vissza a hegyeimet című filmet. Engem ez indukált, ez volt a kiváltó ok. Valamint azt, amit ott kint tapasztaltam Erdélyben, azt az érzést szerettem volna megosztani a határon belül élő emberekkel. Azt gondolom, hogy jóval dekadensebben, morózusabban, a helyzetünket kétségbe ejtőnek látóbban éljük az életünket, mint arra valódi okunk lenne. Valamit itt, mi, nagyon-nagyon félreértünk, rosszul látunk, és én erre akarom felhívni az emberek figyelmét.

- Nagyon másképp gondolkodnak az erdélyi magyarok, mint mi?

- Más az alapállásuk, mert tudomásul veszik, hogy egy adott társadalmi formában léteznek, ahol elfogadják vagy nem fogadják el őket, ahol megítélik vagy elítélik őket, és ebben is képesek fölfedezni a számukra örömöt jelentő, vagy boldogságot jelentő motívumokat – megjegyzem, másként már régen nem élnének. Ezzel szemben mi meg itt vagyunk, a határ innenső oldalán, képesek vagyunk a helyzetünket katasztrofálisnak, pocséknak, csapnivalónak ítélni, mert teszem azt, nem tudjuk megvenni az LCD tévét vagy a legújabb Iphone-t. Nem vesszük észre azt, hogy van mellettünk egy ember, aki szeret bennünket, akit mi is szerethetnénk. Nem vesszük észre hogy süt a nap, hogy mindjárt elkezdenek nyílni a virágok... Olyan mércét állítunk magunk elé, hogy majd akkor leszek boldog és elégedett, ha ezt, meg azt, meg amazt be tudom gyűjteni. Hát gyűjtsd be azt, ami van! Ami eredendően van. Tessék élni azzal, hogy eredendően mindenkinek joga van ahhoz, hogy kiegyensúlyozottan, és boldogan élje az életét! Sokan nem helyénvaló célokat tűznek ki maguk elé, elkezdenek azért hajtani, és ha útközben elakadnak, leragadnak, sárba ragad a kerekük, akkor ott a katasztrófa. Talán bölcsebben kéne a gondolatokat megfogalmazni, és bölcsebben kéne döntéseket hozni – a saját, pici életünkben.

Szerelmem, Erdély >>>



Hozzászólások
Hozzáadás Keresés
Hajnalka  - erdély   |2011-03-02 10:21:17
Mindig nagy tisztelője voltam a színészházaspárnak.Amit a Bergmann darabban nyújtottak, jobb volt mint a film!Az erdélyi emberek hangulatát, életszemléletét megmutatni heroikus feladat. Én is úgy érzem, hogy van mit tanulni tőlük!További sikereket kívánok!
kacirc  - Rex pálinkák   |2011-03-06 09:57:30
A királyok italaként címkézett hungarikum úgy hallottam, hogy Rékasi Károly nevéhez fűződik.
Szívesen olvasnám, hogy honnan jött az ötlet,és miben nyújt egyedit ez az általa gyártott nemes ital.
Hozzászólás
Név:
Email:
 
Tárgy:
 
Gépelje be a képen látható karaktereket.
 
Képeslapküldés

Lepje meg szeretteit egy
szép képeslappal!

Tovább »

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Népszerű

2013.01.09.
Kép

A bájos Nina Dobrev a Vámpírnaplók című sorozat főhősnőjeként lett egy csapásra világhírű, s vélhetően nők milliói cserélnének...   Tovább »
2013.12.01.
Kép

Szűnni nem akaró köhögés keseríti meg az életét? Nehezen múlik a torokfájása és nem segítenek a patikában kapható szopogatós...   Tovább »
2013.12.01.
Kép

Noha a meteorológusok szerint már csak néhány napot kell várni az idei első hószállingózásra, az otthonainkba egy kis segítséggel...   Tovább »
2012.06.20.
Kép

Egy régi legenda szerint az igazgyöngy a hűség ékköve, amely csökkenti a nő vágyát, s ezáltal a mások iránt érzett vágyát. ...   Tovább »

Korábbi

2014.02.20.
Kép

Kurt Cobain, a punk rock valaha élt legnagyobb királya 47 éves lenne, ha 27 éves korában nem dördül el az a végzetes puskalövés, amely...   Tovább »
2011.03.01.
Kép

A brit színész jó ideig élte az ismert, de sztárnak nem nevezhető színészek nyugalmas életét. A legújabb Bondként azonban személye...   Tovább »
2011.03.21.
Kép

Hiszik vagy sem, Gregor Bernadett félénk gyermek volt, akinek esze ágában nem volt szavalni az iskolai ünnepségeken, és sosem kereste a...   Tovább »
2012.02.24.
Kép

Ki ne emlékezne a copfos kislányra az E. T.-ből? Az anyai részről félig magyar Drew hétévesen lett sztár, de színészi pályafutását...   Tovább »
2010.12.02.
Kép

A nagy sikerű Harry Potter könyvek írójáról valószínűleg azok is tudják, kicsoda, akik soha egyetlen sort sem olvastak a műveiből. J. K....   Tovább »