Rendhagyó vitorla helyett: Infiniti-szárny PDF Nyomtatás E-mail
Olvasóink értékelése: / 0
ElégtelenKitűnő 
Írta: Just Creative   
2011. május 23. hétfő, 10:41

A világszerte elismerésnek örvendő japán prémium autómárka mindig is elkötelezett híve volt a technikai újdonságoknak, nem csak az autóipar, hanem a versenysportok területén is.


Az Infiniti amellett, hogy idén az egyik legkifinomultabb technikai sport, a Forma1 részesévé vált, a magyarországi lehetőségeket sem téveszti szem elől. A gyártó, híven vásárlóinak azon véleményéhez, hogy az Infiniti járművei a természeti elemek közül leginkább a szélhez hasonlíthatóak, korábban már támogatta a magyar vitorlássportot. Most pedig egy hazánkban és világszerte is kiemelkedő újításhoz adta a nevét.

Amilyen innovatív ötletekkel áll elő az Infiniti a szárazföldön, olyan egyedülálló vállalkozásba kezdett Soponyai Géza hajóépítő. A hagyományos vitorlázat elhagyásával a repülőgépeknél használtakhoz hasonló merev szárnyat alkotott. Az Egyesült Államok nagy vitorlás versenyeiben az elv már gyakorlatnak számít, a világraszóló magyar újítás azonban a szárny összecsukhatóságában és annak bármely árbocra való felszerelhetőségében rejlik. Az ötletet két évvel ezelőtt vetette fel Fekete László gépészmérnök, vitorlázó.

„A hagyományos vitorlák eljutottak teljesítőképességük határáig, az ezekkel hajtott hajók nem gyorsíthatóak tovább. A vitorla is olyan, mint egy szárny, felhajtó erő keletkezik rajta. Ez adta az ötletet, hogy megvizsgálják a repülőgépeket és az így nyert tudást felhasználják a vitorlázásban is. Magyarországon még nem volt ilyen kezdeményezés.” – nyilatkozta Soponyai Géza.

Infintiti szárnyAz Infiniti mottója az „inspiráló teljesítmény”, melyhez méltóképpen illeszkedik a magyar újítás. A szárnyak előnye, hogy nem torzulnak, nagyobb húzóerőt fejtenek ki, miközben kisebb a hajó dőlése, így könnyebb tőkesúly is elegendő. Mindezek a hajó kiemelkedő gyorsulásához vezetnek. A merev-szárnyakat korábban árboccal egybeépítve készítették, ami megnehezítette a tárolást és rendkívül költségessé tette a technológiát. A magyar szakemberek most ezeket a hátrányokat küszöbölték ki.

„Rendkívül fontosnak tartjuk az újító szándékú kezdeményezések támogatását, legyen szó bármelyik sportágról. Ez a szárny rendkívül szerencsés módon összefoglalja mindazt, amit az Infiniti a szárazföldön képvisel: a teljesítmény, az egyedi stílust és a lehetőségek bátor megragadását. Nagyon örülünk, hogy a világon valóban egyedülálló fejlesztés létrejöttét segíthetjük. Az Infiniti magyarországi márkaképviselete, a Gablini Vagyonkezelő Zrt. tisztán hazai tulajdonú cégként különösen büszke arra, hogy egy száz százalékosan magyar újításhoz nyújthatott segítséget. ” – mondta Kovács Ákos az Infiniti magyarországi kereskedelmi igazgatója.

Soponyai Géza nem titkolt célja, hogy az újításnak köszönhetően Magyarország leggyorsabb hajójának büszke birtokosa legyen, és elnyerje a vitorláséletben a legnagyobb hazai elismerésnek számító Kékszalag díjat. A Balatonon idén 43. alkalommal tartott megmérettetés Európa leghosszabb nagyhajós távolsági versenye, amely nem kisebb kihívás elé állítja a vitorlázókat, mint a Balatonfüred – Kenese – Siófok – Keszthely – Tihany – Balatonfüred útvonal, hozzávetőlegesen 200 kilométer minél gyorsabb megtétele. A hivatalos rekord eddig 10 óra 40 perc.

Az új fejlesztésű szárnyat a Nautic 12 Racer típusú Media Contact Avatar versenyhajóra szerelik fel. A szárazföldi próbákat követően májusban teszik vízre a Balatonon, ahol látványa azonnal felkelti majd mindenki figyelmét. A szárny 19 méter magasra emelkedik, összecsukva pedig 3 méteres. A teljes szélessége 4 méter 80 centi, súlya a karbonszálas technológiának köszönhetően csupán 150 kilogramm. 14 db 1 méter 20 centis szelvényből áll, ez teszi lehetővé az összecsukhatóságot és a precíz beállítást. Felületét szupererős műanyag fólia borítja.

A szárny oldalain az Infiniti emblémája díszeleg majd, így a kíváncsiskodók nem csak a hajó sebességéből állapíthatják meg, hogy Magyarország leginnovatívabb hajóját látják suhanni a vízen.

A japán Infiniti márka nagy teljesítményű szedánokból, kupékból, kabriókból, szabadidőautókból és crossoverekből álló kínálata a világ számos pontján megtalálható Infiniti Központokból álló hálózaton keresztül érhető el. Központjaink közös célja, hogy személyre szabott és különleges élményt és szolgáltatásokat nyújtsanak vásárlóinknak.  További információkért látogasson el az Infiniti.hu címen elérhető weboldalunkra.

Hozzászólások
Hozzáadás Keresés
benő  - Infiniti   |2011-06-01 18:43:12
láttam a tesztelését Balatonkensén nagyon komoly kis szélben is elképesztő sebességet ad a hajónak. gratulálok a csapatnak
Hozzászólás
Név:
Email:
 
Tárgy:
 
Gépelje be a képen látható karaktereket.
 
Képeslapküldés

Lepje meg szeretteit egy
szép képeslappal!

Tovább »

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Népszerű

2013.01.09.
Kép

A bájos Nina Dobrev a Vámpírnaplók című sorozat főhősnőjeként lett egy csapásra világhírű, s vélhetően nők milliói cserélnének...   Tovább »
2013.12.01.
Kép

Szűnni nem akaró köhögés keseríti meg az életét? Nehezen múlik a torokfájása és nem segítenek a patikában kapható szopogatós...   Tovább »
2013.12.01.
Kép

Noha a meteorológusok szerint már csak néhány napot kell várni az idei első hószállingózásra, az otthonainkba egy kis segítséggel...   Tovább »
2012.06.20.
Kép

Egy régi legenda szerint az igazgyöngy a hűség ékköve, amely csökkenti a nő vágyát, s ezáltal a mások iránt érzett vágyát. ...   Tovább »

Korábbi

2010.12.02.
Kép

Jacob Blacket mindenki kedveli: a nők a kisfiús mosolya, a férfiak pedig a kőkemény munkával elért izomzata miatt. Az ifjú színész nagyon...   Tovább »
2012.02.24.
Kép

Ki ne emlékezne a copfos kislányra az E. T.-ből? Az anyai részről félig magyar Drew hétévesen lett sztár, de színészi pályafutását...   Tovább »
2014.02.20.
Kép

Kurt Cobain, a punk rock valaha élt legnagyobb királya 47 éves lenne, ha 27 éves korában nem dördül el az a végzetes puskalövés, amely...   Tovább »
2011.03.10.
Kép

Illényi Katica hegedűművésznő nem véletlenül lett világhírű. Énekel, táncol, színésznőként, műsorvezetőként is briliáns, és...   Tovább »
2013.03.16.
Kép

Életemben először a hangját hallottam. Tizenéves lehettem, és egy kalózos filmet néztem otthon, a tévében. A főszereplőnek olyan...   Tovább »