Szardínia rally: Turán Friciék már úton vannak Nyomtatás
Olvasóink értékelése: / 0
ElégtelenKitűnő 
Írta: Just Creative   
2011. május 03. kedd, 14:45

Miután Frici megautóztatta a Class FM Morning Show-jának teljes stábját, Sebestyén Balázst, Rákóczi Ferit és Vadon Janit a Hungaroringen, és bebizonyította, hogy mégsem olyan „csajos” autó a Ford Fiesta S2000, a Synergon Turán Motorsport csapata már el is indult a következő SWRC futam helyszínére, az olaszországi Szardínia szigetére.


„Az új autónk nagyon jó, a sebességünkkel nincs gond, a motort forgathatjuk a maximumig. A Jordán versenyen a hajó késése miatt a tesztünk elmaradt, de így is tartottuk a harmadik helyet, ami nagyon szép eredmény volt. Szardínián már két tréningen is részt tudunk venni, ami különösen navigátori szempontból fontos.” – mondta Turán Frici. „Mind a ketten kezdünk felnőni ehhez a világbajnoksághoz és egyre jobb eredményeket fogunk tudni elérni.” – tette hozzá Zsiros Gábor, navigátor.

A Szardínia rally programjai május 2-án, hétfőn veszik kezdetüket, a pályabejárásra pedig kedden és szerdán van lehetőség. Csütörtökön indul a shakedown szakasz, amit az ünnepélyes rajtceremónia követ Olbia kikötővárosában. A következő napokban folyamatos versengés vár Friciékre, és a vasárnapi díjátadó ünnepségen reményeink szerint a dobogó minél magasabb fokán láthatjuk őket.


Szardínia a komoly kihívást jelentő és változatos szakaszairól ismert, melyek többségében kavicsosak-sziklásak. A nyílt területekkel és dombos erdőkkel tarkított versenyt gyors és egyenes szakaszok jellemzik, melyek jó ritmusban autózhatóak. Egy-egy bukkanó meglepheti a pilótákat, a nézőket pedig nagyszerű ugratásokkal örvendezteti meg.


Olaszországban a teljes SWRC mezőny rajthoz áll, így Friciéknek alkalmuk lesz majd megszorongatni a tabella elején álló észt Kuudát, vagy a cseh Prokopot, és ismét azonos pályán bizonyíthatnak olyan világhírű versenyzőkkel, mint Raikönnen, Solberg vagy Loeb.


Hozzászólások
Hozzáadás Keresés
Hozzászólás
Név:
Email:
 
Tárgy:
 
Gépelje be a képen látható karaktereket.