Veterán autócsodák Budapesten: 2011. július 9. PDF Nyomtatás E-mail
Olvasóink értékelése: / 0
ElégtelenKitűnő 
Írta: MTI   
2011. július 08. péntek, 10:01

Több mint nyolcvan szemkápráztató autóritkaság gördül be szombat délután az idei Donau Masters nemzetközi veteránautós túra célállomását jelentő budapesti Széchenyi térre.


A hatodik Donau Masters túra résztvevői július 7-én indulnak útnak a németországi Ulm városából, és négy Duna menti országon - Németország, Ausztria, Szlovákia és Magyarország - áthaladva, július 9-én délután két órakor érkeznek meg a Hungaroringre - olvasható a rendezvény MTI-hez eljutatott közleményében.

Az 1976. december 31. előtt gyártott különleges járművek ezután rendőri felvezetéssel indulnak útnak a Hungaroringről - a Hősök tere, Andrássy út és József Attila út érintésével - a Széchenyi térig. A mezőny várhatón szombat délután fél hatkor érkezik meg a célállomásra.

A több mint nyolcvan veterán négykerekű között klasszikus német (Mercedes-Benz, BMW, Porsche), angol (Austin Healey, Triumph, Rolls Royce, Jaguar) és olasz autók (Alfa Romeo, Ferrari, Fiat) is sorakoznak, amelyeket vasárnap reggelig csodálhatnak meg az érdeklődők. A nagyjából 960 km-es távot leküzdő mezőny egyik legszebb autója egy 1960-ban gyártott Mercedes-Benz 220 SE Ponton Cabriolet, míg a túra legsportosabb járművének címével egy 1972-es 911 S típusú Porsche büszkélkedhet. A Mercedes-Benz ulmi képviselete által 2006-ban indított kezdeményezés szervezői és résztvevői az előző évekhez hasonlóan idén is összesen 10 000 euróval (2,6 millió forint) támogatják a négy Duna menti ország SOS-Gyermekfalvait.

Hozzászólások
Hozzáadás Keresés
Hozzászólás
Név:
Email:
 
Tárgy:
 
Gépelje be a képen látható karaktereket.
 
Képeslapküldés

Lepje meg szeretteit egy
szép képeslappal!

Tovább »

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Népszerű

2013.01.09.
Kép

A bájos Nina Dobrev a Vámpírnaplók című sorozat főhősnőjeként lett egy csapásra világhírű, s vélhetően nők milliói cserélnének...   Tovább »
2013.12.01.
Kép

Szűnni nem akaró köhögés keseríti meg az életét? Nehezen múlik a torokfájása és nem segítenek a patikában kapható szopogatós...   Tovább »
2013.12.01.
Kép

Noha a meteorológusok szerint már csak néhány napot kell várni az idei első hószállingózásra, az otthonainkba egy kis segítséggel...   Tovább »
2012.06.20.
Kép

Egy régi legenda szerint az igazgyöngy a hűség ékköve, amely csökkenti a nő vágyát, s ezáltal a mások iránt érzett vágyát. ...   Tovább »

Korábbi

2011.03.02.
Kép

A kis Natalie-ra 13 évesen figyelt fel a világ a Leon, a profi bájos, ám belevaló kamaszlányaként, Jean Reno méltó partnereként. Most, 17...   Tovább »
2013.03.16.
Kép

Életemben először a hangját hallottam. Tizenéves lehettem, és egy kalózos filmet néztem otthon, a tévében. A főszereplőnek olyan...   Tovább »
2011.10.20.
Kép

Ki hinné, hogy a csodálatos Monica már 47 éves? Az olasz lány modellként kezdte, majd színészi pályára lépett, így ismerhette meg a...   Tovább »
2011.03.21.
Kép

Hiszik vagy sem, Gregor Bernadett félénk gyermek volt, akinek esze ágában nem volt szavalni az iskolai ünnepségeken, és sosem kereste a...   Tovább »
2011.03.02.
Kép

Rékasi Károly színművésszel kihívást jelentő szerepekről, átlényegülésről, neves tanítókról, útravalóról, próbákról, és az...   Tovább »